Révkomáromi cápatámadás

Megvan a BoxingOne nemzetközi ökölvívó csapatbajnoki liga egyik döntőse.

Deák Zsigmond
2012. 01. 14. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felvidéken igazán komolyan veszik a BoxingOne nemzetközi csapatbajnokságot, hiszen az előző idényben a galántaiak nyerték meg a sorozatot, most pedig a révkomáromiak vertek végig mindenkit az alapszakaszban. Ez főképp arra vezethető vissza, hogy a magyar válogatott nagy részét leigazolták. Ám nemzeti gárdánk a napokban az olimpiai felkészülés érdekében Tunéziában edzőtáborozik, így a Komarno Sharks alakulatának, a helyi Cápáknak „kihullottak” a legélesebb fogaik. Ezek után még az sem tűnt lehetetlennek, hogy az elődöntőben a Debrecen Thunders meglepetést okozhat.

Ám ez a lehetőség gyakorlatilag már a csapathirdetéskor elúszott, hiszen kiderült, ezúttal nem délről, hanem észak-keletről érkeztek kiválóságok a Duna partjára. A négy litván mindegyike válogatott és megnyerte hazája bajnokságát, ketten a tavalyi galántai bajnokcsapatnak is tagjai voltak. A zsúfolt révkomáromi sportcsarnokban ráadásul a hazaiak szerencsésen is kezdtek, pontosabban a bírók látták úgy, hogy a debreceni Kalucza Norbert nem verte meg a Pécsről igazolt Lakatos Krisztiánt. Előbbi évek óta képviseli a magyar színeket a vb-n, Eb-n, sőt a pekingi olimpián is, utóbbi szintén szerepelt már világversenyen. Maradjunk abban, Kalucza az utolsó menetes fölényét nem tükrözte a döntetlen. Ezután beindult a hazai henger, a cseh válogatott Patrik Velky Török Jánost pontozta ki, a 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok litván Evaldas Petrauskas feladásra kényszerítette az ifi magyar bajnok Herczeg Józsefet, Egidius Kavaliauskas a 17 éves Kontra Csabát múlta felül. 81 kg-ban az idei felnőtt bajnok Nagy Péter bravúrral verte a 2007-es chicagói vb bronzérmesét, Daugirdas Semiontast, a 3. menetben még számoltatott is rá, de csak egy pillanatra pislákoltak fel a debreceni remények. Vitalius Subacius Deél Szabolcsot múlta felül, majd a végére tett 69 kilós csatában Klasz Árpád az egy kategóriával feljebb rándult Görbics Gábort. A vége 12-3, lehetett volna szorosabb is, de fordított semmiképp sem.

A Komarno Sharks tehát bejutott a január 27-i döntőbe, amelynek rendezését is elvállalná. Mivel a másik ágon a temesvári gárda szintén szívesen lenne házigazda, a győri Gladiátorok viszont idegenbe is szívesen mennének meg kell várni a jövő pénteki másik elődöntőt. Kérdés, a fináléban révkomáromi részről újra a már visszatérő magyar vonalnak szavaznak bizalmat, vagy a hasonló erősségű balti csapatrésznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.