Az izgalmakra viszont igen, hiszen például a külön említett 2010-es váltósúlyú Európa-bajnoknak döntőbe kell jutnia a kvalifikációhoz, a pekingi olimpiai negyeddöntős, tavalyi Eb-3. Szellőnek elég a 3. hely, a kétszeres Eb-bronzérmes Darmosnak viszont csak a végső győzelem ér kvótát. A kisebb kategóriákban több a pozíciója Európának (49 és 56 kilóban például négy-négy kvóta), ott viszont a magyarok kevésbé erősek. A szakvezető még az indulás előttig válogat a szóba jöhető jelöltek között, hiszen 49 kg-ban két István, Ungvári és Lakatos jöhet szóba, Dobrádi Zsolt (52) és Nagy Krisztián (56) „között” pedig Kalucza Norbert mindkét súlycsoportban bevethető. Utóbbi szituációra rá is kérdeztünk, hiszen nem mindegy, a felkészülés során fogyasztania kell-e a debreceni bunyósnak, vagy sem.
– Szakmai szempontból teljesen jogos a kérdés – mondta Kovács László. – Úgyhogy elárulom, potenciálisan inkább 56 kilóban számítok Kaluczára, mert az utóbbi időben alaposan megerősödött. Nem azért várok ki sokáig, mert képtelen vagyok dönteni, megvannak az első és második számú jelöltek, de szeretném, ha mindenki motiváltan készülne, s ha sérülés vagy formahanyatlás következne be, lenne megfelelő helyettes.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!