A top teniszező is játszik a magyarok ellen

Nagy küzdelemre számít Hornok Miklós magyar DK-kapitány a lettek elleni Davis Kupa-találkozón.

TK
2012. 04. 04. 14:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerdai, nyíregyházi sajtótájékoztatón Hornok Miklós elmondta, hogy a magyar válogatott nagyon egységes, a játékosok jó formában vannak, ám kemény összecsapást vár, már csak azért is, mert a vendégek között ott lesz Ernest Gulbis is, a lettek top teniszezője, aki legjobbjaként 21. volt a világranglistán.

„A játékosaim jó eredményekkel érkeztek, valamennyien tornagyőzelmekkel büszkélkedhetnek, tehát van okunk az optimizmusra” – fogalmazott a szakvezető, hozzátéve, hogy Kellner Ádám, Balázs Attila, Fucsovics Márton, Gödry Levente és Bardóczky Kornél léphet pályára.

„Elsősorban Gulbis jó játékára számítok, abban bízom, hogy mindkét egyest megnyeri – mondta Girts Dzelde lett DK-kapitány. – A pálya kitűnő, bár még egy kissé szokni kell. Figyelemmel kísértük a magyarok eddigi teljesítményét, győzelmet várok a csapatomtól.”

A magyar és a lett együttes első alkalommal találkozik a sorozatban.

Az összecsapásra az euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában kerül sor. Hornok Miklós csapata az első körben, Szegeden 3–2-re nyert az írek ellen.

A verseny sorsolását csütörtökön tartják. Pénteken rendezik meg a két egyest (kezdés 15 óra), szombaton a párost (14 óra), majd vasárnap újabb két egyes mérkőzéssel (11 óra) fejeződik be az összecsapás.

Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges. Hétvégi siker esetén szeptemberben az ukrán–ciprusi párharc nyertese lesz a magyarok ellenfele.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.