A közönség vastapssal búcsúztatta a két olimpiai résztvevőt. Ez volt az a pillanat, amikor a vesztes is joggal járt örömtáncot a lefújáskor.
Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
„Két boldog edzőt és két boldog csapatot lehetett ma látni. A meccs jó tempójú és sportszerű volt. A végjátékot sikeresebben vívták meg a svédek, és ezért nekünk kell gratulálnunk nekik. Most azok kaptak lehetőséget, akik az elmúlt napokban kevesebbet játszottak, és szerettem volna információt szerezni róluk, kikre számíthatok az olimpián, hiszen oda csak 14 játékost lehet nevezni. A szövetségi kapitányoknak meg kell fontolniuk, hogy ha három kapust neveznek, akkor 11 mezőnyjátékossal végig játszható-e nyolc mérkőzés az olimpián. És mi történik, ha 1-2 vagy 3 játékos megsérül?„
Ola Lindgren, a svédek másodkapitánya:
„A célunk az volt, hogy hazai pályán kiharcoljuk az olimpiai indulást, ezt sikerült teljesítenünk. A mai napon az utolsó tíz percben találtunk egy kis plusz energiát, sebességet tudtunk váltani, és ez hozta meg a sikert. A magyaroknak is nagy gratuláció jár, hiszen ők is szerepelhetnek Londonban.”
Harsányi Gergely:
„Nagyon boldogok vagyunk, az olimpiai részvétel kiharcolása fontos állomás mindannyiunk életében. A svédek hazai közönség előtt megérdemelten nyertek, de a játékunkkal mi is bebizonyítottuk, hogy az elithez tartozunk.„
Korábban:
Brazília-Macedónia 28-27 (15-13)
pénteken játszották:
Svédország-Brazília 25-20
Magyarország-Macedónia 28-26
szombaton játszották:
Magyarország-Brazília 29-27
Svédország-Macedónia 27-23
A végeredmény:
1. Svédország 6 pont
2. Magyarország 4
3. Brazília 2
4. Macedónia 0
Az első két helyezett vehet részt a londoni olimpián.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!