A Charles Bruce dandárparancsnok és Edward Strutt alezredes vezette hegymászók addig nem látott közelségbe jutottak a 8848 méteres csúcshoz: mindössze ötszáz méter választotta el őket a sikertől. Háromszor kíséreltek meg csúcstámadást, de mindannyiszor elbuktak. Utolsó próbálkozásuk végzetes lett, lavina sodorta el az expedíciót kísérő indiai teherhordót. Noha nem érték el céljukat, és a történelem feljegyezhette az első halálos áldozatokat a Csomolungma meghódítására tett kísérletek – akkor még igen rövid – sorában, az expedíció óriási szenzáció, „hősies bukás” lett.
A hegymászók előadókörútra indultak, George Mallory, a csoport egyik tagja be is vonult a történelem lapjaira, amikor arra a kérdésre, hogy miért akarta megmászni a hegyet, azt válaszolta: „Mert ott van”. Az expedíció fényképésze, John Noel rövidfilmet is készített Climbing Mount Everest címmel, a vetítésekből származó bevételekből egy újabb küldetésre gyűjtöttek. A nagyközönség egyszerűen nem tudott betelni a hegymászókkal, a rájuk háruló figyelem 1924-ben hágott tetőfokára, amikor az expedíció 13 tagja – 12 brit és egy ausztrál – olimpiai aranyérmet kapott a franciaországi téli olimpián. Az volt az első alkalom, hogy ilyen medálokat osztottak ki, később további nyolcat adtak át: egyet a küldetést kísérő nepáli katonának, hetet az odaveszett indiai teherhordók emlékére. Különlegesek voltak az érmek amiatt is, mert ez volt az első – és egyetlen – alkalom, hogy több nemzetiségű csapatot tüntettek ki velük.
A hegymászókat Pierre de Coubertin, a modernkori olimpiai mozgalom atyja a világ összes nemzete nevében véghez vitt hősies tettük miatt méltatta. Edward Strutt a Mont Blanc lábánál, Chamonix-ban tartott ceremónia végén megfogadta, az egyik medált feljuttatják a Mount Everestre. Ígéretét azonban nem tudta valóra váltani, a csapat 1924-es expedíciója is kudarcba fulladt, Mallory és egy másik hegymászó, Andrew Irvine is „fönn maradt” a hegyen.
A rákövetkező években, évtizedekben más csapatok is útnak indultak, hogy meghódítsák a világ legmagasabb pontját, de egy sem járt sikerrel. A Mount Everestet a második világháború alatt békén hagyták, és mire 1953-ban Edmund Hillary és serpája, Tenzing Norgay végül felkapaszkodott a világ tetejére, Edward Strutt ígérete már régen feledésbe merült. Egészen mostanáig. „Egy barátom botlott bele a történetbe, amikor a 2012-es londoni olimpiával kapcsolatban végzett kutatásokat” – mondta Kenton Cool, aki megfogadta, valóra váltja Strutt kívánságát. A brit kalandkereső gyakorlott és neves hegymászó: már kilencszer sikerült feljutnia az Everest csúcsára.
Coolnak nem maradt más hátra, mint megszerezni az egyik érmet: ehhez azonban az kellett, hogy az örökösök egyike megváljon a kincstől. Végül Doktor Wakefield – az 1922-es expedíció legidősebb, 46 éves tagja – unokája rábólintott, odaadta nagyapja medálját. A rendkívüli olimpiai aranyak közül egyébiránt csak ötről tudni, pontosan hol van, a többi sorsa ismeretlen. Kenton Cool már Nepálban akklimatizálódik, a tervek szerint május elején tör majd a 8848 méteres csúcs felé, zsebében a néhai hősök hírnevét őrző medállal. Ha sikerrel jár, Cool elmondhatja magáról, hogy – saját brit rekordját megdöntve – tízedszer hódítja meg a Csomolungmát – emlékeztetett a BBC brit közszolgálati adó.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
