Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese előzőleg már nyert a macedónok és a brazilok ellen, így a szintén két győzelemmel álló házigazda elleni, vasárnapi záráson két kvótás alakulat csaphat össze. Amióta a kézilabda az olimpia programján szerepel – az 1984-es Los Angeles-i játékokat leszámítva –, mindig volt magyar szereplője a sportági versenyeknek.
Csapatsportágban eddig csak a férfi vízilabdások és most a férfi kézilabdások szereztek londoni indulási jogot magyar részről. A női pólósok a jövő héten, Triesztben vesznek részt kvalifikációs viadalon.
Olimpiai selejtező (Göteborg), 2. forduló:
Svédország–Macedónia 27–23 (14–12)
Az első félidőben egyik gárda sem tudott elszakadni a másiktól, a legnagyobb különbség legfeljebb háromgólnyi volt. A szünet után aztán a svédek elléptek négy találattal, és őrizték is ezt az előnyt.
A meccs kis híján botrányba fulladt: az utolsó támadásnál Fredrik Petersen a levegőben megpördülve akart látványos ziccergólt dobni, de belerepült a kapusba. A macedón válogatott minden tagja berohant a pályára, és körbevették a svédet, akit végül a társai „mentettek ki”. Közben a macedón drukkerek különféle tárgyakat dobáltak a levonuló Petersen felé, a vendég együttes pedig füttykoncert közepette hagyta el a pályát. Igaz, a macedón szurkolók meg a svéd játékosokat fütyülték ki.
A lefújáskor a meccset a helyszínen megtekintő magyar csapat tagjai egyszerre ugrottak fel a helyükről, és ünnepelték az olimpiai kvótát.
Korábban:
Magyarország–Brazília 29–27 (16–15)
Pénteken játszották:
Svédország–Brazília 25–20
Magyarország–Macedónia 28–26
Az állás:
1. Svédország 4 pont (52–43) – olimpiai kvótás
2. Magyarország 4 (57–53) – olimpiai kvótás
3. Macedónia 0 (49–55)
4. Brazília 0 (47–54)
Az első két helyezett vehet részt a londoni játékokon.
A további program:
vasárnap:
Brazília–Macedónia 14:45 ó
Magyarország–Svédország 17:05 ó
Nyilatkozatok a hazaiak mellett a magyarok számára is olimpiai kvótát eredményező göteborgi svéd–macedón férfi kézilabda-mérkőzést követően: