A klub szerdai tájékoztatása szerint mindkettőjükkel egyéves szerződést kötött az osztrák bajnokságban érdekelt gárda.
A 24 esztendős Pozsgai a dunaújvárosi Dab.Docler csapatától igazol Székesfehérvárra. Tavaly az osztrák másodosztályban (Nationalliga) a fiatal védő 21 mérkőzésen játszott és összesen kilenc pontot gyűjtött, a Mol Ligában pedig huszonkét meccsen 14 pontot szerzett.
Az immár magyar állampolgár Metcalfe a kazah Arisztan Temirtau együttesében játszott a 2011/12-es szezonban, ötven mérkőzésen tizennégy gólt szerzett és harminchét pontot gyűjtött. A 28 esztendős csatár egyetemi éveit követően megfordult Dunaújvárosban is, a Mol Liga 2010/11-es szezonjában negyvenhat ponttal zárt huszonkilenc mérkőzés után.
A fehérváriak jelezték: Sofron István ügye továbbra is nyitott, a menedzsment komoly külföldi kérés esetén hozzájárul az előző EBEL-szezon gólkirályának eligazolásához. A legkomolyabb kérő a svéd élvonalban érdekelt MoDo együttese.
A klub június elején jelentette be, hogy Mihály Árpád csatár és az NHL-t is megjárt kapus, Adam Munro is marad az osztrák bajnokságban érdekelt csapatnál.