Noha az amerikai Kayla Harrison elleni, győzelmet ígérő negyeddöntőjén megsérült, lábra állni is alig tudott, veresége után mégis vállalta a szereplést a vigaszágon a -78 kilóban Joó Abigél. Kétszeres Európa-bajnok, de még mindig csak 21 éves cselgáncsosunk, amint felvonszolta magát a küzdőtérre, azonnal alárendelt helyzetbe került első vigaszágas meccsén a lengyel Daria Pogorzeleccel szemben, és csak idő kérdése volt, mikor döngölik földbe a magyart.
A lengyel egy gyors jukóval kezdett az építőmérnök-hallgatóval szemben, majd meg is intették Joót, aki minden egyes földre kerüléskor irtózatos fájdalmak közepette kapott a térdéhez.
Aztán az idő előrehaladtával kezdett kiegyenlítődni a meccs, Pánczél Gábor mester pedig ambicionálta tanítványát: „vállald el”. És megtörtént a csoda, 27 másodperccel a vége előtt, amikor a lengyel már teljesen nyeregben érezte magát, Joó Abigél fogta magát, és átdobta, ipponnal győzte le Pogorzelecet.
Versenyzőnk már most kijelenthető, az olimpia egyik legnagyobb hőse; de nincs még vége, bronzéremért küzdhet, még a délután folyamán.
Szobrot kell emelni Joó Abigélnek
Porcleválással küszködve győzött a vigaszágon Joó Abigél, a női -78 kilós cselgáncsozók között, így bronzmérkőzést vívhat. Elképesztő küzdelem volt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!