A szombathelyi versenyző ellen a harmadik helyért rendezett mérkőzésen győztes Tyigijev Londonban adott mintájában doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök, s az üzbég birkózó nem kérte a B-próba ellenőrzését.
„A körülményeket ismerve, ebben az esetben nem lehet elhúzódó jogi procedúrára számítani – mondta Hegedűs kedden a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Azt gondolom, Hatos Gábor éremszerzése rövidesen véglegessé válhat, s az idén még biztosan a nyakába akaszthatja a bronzot. Az érmet egyébként a Nemzetközi Birkózószövetség valószínűleg elküldi majd Budapestre, s itt adjuk át a versenyzőnek.”
A magyar sportvezető már egy múlt pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy Raffaël Martinetti, a nemzetközi szövetség (FILA) elnöke hivatalosan értesítette az MBSZ-t az esetről, s egyben jelezte, a FILA kezdeményezni fogja, hogy Hatos kapja meg az érmet.
A szombathelyi birkózó a londoni olimpián szerepelt magyar csapat hatodik bronzérmese lehet.