Carlos Moyá és Gilles Simon is parádézott

Hatalmas közönségsikert aratott kedden a Papp László Sportarénában az ötödik alkalommal megrendezett Tennis Classics elnevezésű viadal.

KG
2012. 12. 04. 21:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendezvény első felvonásán, amelyre szépszámú hazai teniszbarát előtt került sor, két korábbi nagyszerű játékos, a spanyol Carlos Moyá és az ausztrál Mark Philippoussis csapott össze. A 2010-ben visszavonult, 1998-ban Roland Garros-győztes, volt világelső Moyá, aki zseniális megoldásairól vált híressé és a bombaerős adogatásairól ismert, a két Grand Slam-tornán döntős Philippoussis ezúttal is ámulatba ejtette a publikumot. Az első játszmát a spanyol nyerte 6:4-re, a másodikat pedig – ahogy ez már a bemutatókon rendre lenni szokott – az ausztrál hozta. Aztán következett a tíz pontig tartó úgynevezett döntő rövidítés, amelyben már egyik játékos sem ismert kegyelmet. Moyá gyorsan elhúzott, és 10-7-re nyerte a mérkőzést.


A folytatásban a jelen két kiváló mestere, Janko Tipsarevic és Gilles Simon következett. Ezen a találkozón már szó sem volt bemutatóról, igazi „vérre menő” meccset láthatott a publikum. A nizzai születésű, 27 éves Simon, aki jelenleg 16. a rangsorban, nagyon gyorsan fölénybe került. Az első szettben kiválóan szervált, remekül fogadott, és 6:3-ra hozta a nyitó játszmát. A folytatásban sem változott a kép: a „tenisz filozófusának” becézett szerb játékos, aki a kilencedik a világranglistán, több alkalommal is pazar ütéseket mutatott be, de gyorsan eldőlt, hogy ezen az estén nincs keresnivalója riválisával szemben. Az idén öt alkalommal mérkőztek egymással ATP-tornán egyesben, és a francia 4-2-re vezetett a budapesti gála előtt, ezt – miután a második szettet is megnyerte 6:3-ra – újabb sikerrel toldotta meg.

A teniszgála egy játékos páros meccsel zárult, amelyen a Moyá–Simon kettős a Tipsarevic – Mansour Bahrami duóval mérte össze tudását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.