Először Björn Pazen, az európai szövetség munkatársa ijesztett ránk, amikor Újvidékre érkezve kijelentette: „Versecről jövök, elképesztő erős csapatokat láttam ott. Számomra nem lenne nagy meglepetés, ha a C csoport tagjai egyetlen pontot sem szereznének a D csoportosok ellen.” Másodszor a románok keltettek nyugtalanságot sorainkban azzal, hogy alátámasztották Pazen szavait: úgy elpüfölték 31-26-ra az olimpiai bronzérmes spanyolokat, mint apa – vagy női tornáról lévén szó inkább anya – a gyerekét.
Aztán a montenegróiak is így indultak ellenünk. Csapatunk a vírusos fertőzése miatt a szállodában rekedt Görbicz Anita és a hó fogságába esett szurkolótáboruk nélkül kezdett, a rivális drukkerhad bezzeg egyre harsányabban rikoltozott. Nem csoda, hisz a győri jobbszélső, Jovanka Radicevic vezérletével a délszlávok átrobogtak a mieinken, félidőben 15-9-re, a második játékrész derekán 22-15-re vezettek.
Feltámadás
Ekkor azonban Kiss Éva védéseivel, valamint Klivinyi Kinga és Szucsánszki Zita rohamaival együttesünk lehetetlen helyzetből kapaszkodott vissza 22-22-re, és még az 58. percben, 26-26-nál is tartotta a frontot. Amit végül Katarina Bulatovic tört át: a világklasszis átlövő az első harminc percben egyetlen gólt préselt be, a másodikban azonban nyolcat, alakulata utolsó találatát ő vitte be.
Pedig a montenegróiak két brutalitás, Knezevic és Klikovac piros lapja (nálunk Tomori Zsuzsannát rekesztették ki), no meg Mehmedovic súlyos sérülése miatt ha nem is megtizedelődtek, hanem „megötölődtek” a végére, de így is nyertek.
Dühöngés
Válogatottunk ezzel második vereségét szenvedte el Újvidéken, de a kettő között jelentős a különbség. Kedden, a horvátoktól kapott pofon ugyanis arcpirító volt, ám a vasárnapi után nem kell szégyenkezni, legfeljebb bánkódni, dühöngeni. Szövetségi kapitányunk, Karl Erik Böhn is ezt tette, és persze bizakodott: „Nagyon gyengén kezdtünk, a vereség mellett emiatt is elégedetlen vagyok. De magunkhoz tértünk, a második félidő közepén Klivinyi remek játéka lehetett volna a fordulópont – ha az ellenfél nem védekezhet éppen úgy a hatosán belül, mint a horvátok tehették még az első meccsünkön. A játékvezetők azonban sajnos nem álltak feladatuk magaslatán; idejön két fickó, és azt hiszik, ők a királyok, majd megmutatják. Ez méltatlan egy Európa-bajnoksághoz. De nem siránkozunk, megyünk tovább, ha kétszer nyerünk, még odaérhetünk Belgrádba.”
A mérkőzés legüdébb magyar színfoltja, Klivinyi Kinga is ezt emelte ki: „Sajnos ilyen a mai kézilabda, ha a játékvezetők engedik, ilyen keményen lehet védekezni. Nekünk is így kellett volna, mert képesek vagyunk rá. Az viszont, hogy hétgólos hátrányból is visszajöttünk, hitet ad, mert bizonyítja, soha nem szabad feladni. Természetes, hogy odatettem magam, amennyire lehetett, mert betojva nem szabad kézilabdázni.”
A folytatásban végképp nem; kedden jönnek a románok. Azaz remélhetőleg megint jövünk mi.
