Halálra verték az asszisztenst – Blatter sokkot kapott

Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét sokkolta annak a holland asszisztensnek a tragédiája, akit vasárnap egy utánpótlás-mérkőzésen fiatal játékosok vertek halálra.

GB
2012. 12. 06. 19:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A labdarúgás a társadalom tükörképe, ebben az esetben pedig sajnos az erőszak is megjelent a játékunkban” – nyilatkozta a svájci sportvezető, akit – mint elmondta – mélyen lesújtott a hír. „A történtek ellenére ugyanakkor úgy gondolom, hogy a labdarúgásnak többségében pozitív hatásai vannak” – tette hozzá Blatter.

A 41 éves Richard Nieuwenhuizenre egy vitatott ítélete után támadtak rá: három, 15 és 16 éves fiatal játékos ütötte és rúgta. Az asszisztens összeesett, kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A három fiatalt előállították és halált okozó testi sértéssel vádolják őket.

Nieuwenhuizen halála miatt gyászszünettel kezdődött a Japánban zajló klub-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.