Szétszórják Európában a 2020-as Eb-t

Országok helyett városok lesznek a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság házigazdái.

GB
2012. 12. 06. 17:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A 2020-as kontinensviadal szerte Európában különböző nagyvárosokban kerül lebonyolításra a mai döntés értelmében” – jelentette be Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára csütörtökön. A sportvezető közlése szerint a nyolc esztendő múlva sorra kerülő eseményre a városok kiválasztásának folyamata jövő év elején kezdődik és nagyjából 12 hónap múlva, azaz 2014 tavaszán születik döntés a helyszínekről. Hozzátette, ez a döntés csak 2020-ra vonatkozik.

A Michel Platini elnöktől származó javaslat széleskörű támogatást élvezett a nemzeti szövetségeknél. A francia UEFA-vezér akkor azzal érvelt ötlete mellett, hogy ez gazdaságilag kevésbé megterhelő a rendezők számára, ugyanis egy adott országnak nem kell tíz repülőteret vagy stadiont építenie.

Mostanáig egy, vagy közösen két ország adott otthont a négyévenkénti futballtornának. A következő, 16-ról 24 csapatosra növelt Eb-t Franciaország rendezi 2016-ban.

Az UEFA vezető testülete december 7-én vitatja meg a javaslatot, és jövő év elején születhet végleges döntés a kérdésben. A 2020-as Eb rendezése iránt Törökország érdeklődik, illetve Skócia, Wales és Írország közös pályázatot tervez. Előbbi azonban csak akkor kandidál, ha Isztambul alulmarad a 2020-as nyári olimpia rendezéséért folyó versenyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.