Egy félidőnyi játék után még gól nélküli döntetlenre állt a nemzetközi szerepléstől már csütörtökön búcsúzott Videoton a Sporting Lisszabon otthonában. A közepes színvonalú Európa-liga-találkozón – amelynek gyepét a csütörtöki gondok után használhatóra gyalulták – eleinte a Vidi játszott valamivel tudatosabban, Nikolics Nemanja a 20. percben hagyott ki ordító ziccert, Renato Neto pedig a 24. percben lőtt a felső lécre, ez volt az első játékrész két legnagyobb helyzete.
A második félidőben a Sporting átvette a kezdeményezést, és gólt is szerzett, az állás így 1–0 lett a portugál klub javára, de a 78. percben egy kezezés miatt tizenegyeshez jutott a Videoton, amit Sándor György értékesített is (1–1). A lisszaboniak azonban rögtön válaszoltak egy szerencsés találattal (2–1). A hajrában csetepaté alakult ki a pályán, a görög bíró pedig lezavarta a magyar gól szerzőjét, Sándort, az eredmény pedig már nem változott, vereséggel búcsúzott a Videoton az EL-től.
A Videoton EL-meneteléséről itt olvashat, kiesését pedig a Genk–Basel fogadóirodák által is megjósolt döntetlenje váltotta valósággá.
Európa Liga, G csoport, 6. (utolsó forduló):
Sporting Lisboa (portugál) – Videoton 2–1 (0–0)
José Alvalade Stadion, 2500 néző, v.: Michael Kukulakisz (görög) gólszerzők: Labyad (65.), Viola (82.), illetve Sándor (80., 11-esből) kiállítva: Sándor (83.)
Sárga lap: Rinaudo (9.), Fernandes (57.), Cédric (75.), Labyad (84.) illetve Walter Lee (45.), Tóth B. (54.), Caneira (79.), Vinícius (81.)
Sporting:
Marcelo – Xandao, Boulahrouz, Insúa, Cédric – Capel (Pranjic, 85.), Labyad, Rinaudo, André Martins, Ricardo Esgaio – Viola
Videoton:
Tujvel – Brachi, Paulo Vinícius, Marco Caneira, Szolnoki – Renato Neto, Sándor, Tóth B. (Kovács, 73.), Walter Lee, Filipe Oliveira (Gyurcsó, 57.) – Nikolic (Paraiba, 73.)