A Veszprém spanyol, a Szeged lengyel ellenfelet kapott a BL-ben

Az MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal, a Pick Szeged pedig a lengyel Kielce együttesével találkozik a férfikézilabda-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

WL
2013. 02. 26. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Veszprém – mint csoportelső – idegenben kezdi a párharcot, a Szeged hazai környezetben találkozik először ellenfelével. A címvédő német Kiel az orosz Csehovszki Medvegyi csapatával találkozik, a nyolcszoros győztes Barcelona pedig a dán Bjerringbro-Silkeborgot kapta.

Antonio Carlos Ortega, a veszprémiek edzője a klub honlapján elmondta: nagy tisztelettel tekintenek a Leónra, mert tudják, hogy nagy figyelmet szentelnek a BL-nek. „Kitűnő hangulatú a csarnokuk, nagyon fiatal csapatuk van, a csoportkörben is okoztak meglepetéseket. Fő erősségük a védelmük, valamint az, hogy rendkívül gyorsan indulnak. Három- négy játékos köré épül a játékuk, az ő semlegesítésüket kell megoldani a siker érdekében” – mondta Ortega.

A kapus Fazekas Nándor kitért rá, hogy van mit törleszteniük, hiszen tavaly szerencsétlen körülmények között estek ki a Leónnal szemben. „Itt már nincs könnyű csapat, ráadásul mi nem csupán a legjobb nyolcba szeretnénk bekerülni, és ehhez tovább kell jutnunk ehhez a párharcon” – nyilatkozott Fazekas.

Nagy László megjegyezte, hosszú és fárasztó út vár a csapatra, egyben dicsérte az Ademart: „Ügyes fiatal együttesről van szó, egyre jobban játszik a bajnokságban is, ráadásul nagyon jó közönséget tudhat a háta mögött. Mi már az első meccsen olyan eredményt szeretnénk elérni, amellyel a hazai visszavágón nem fenyegetheti veszély a továbbjutásunkat.”

Skaliczki László, Pick Szeged vezetőedzője emlékezett rá, hogy a Kielcével kapcsolatban kellemes emlékei vannak: „Szövetségi kapitányként az első válogatott meccsemet éppen ebben a városban vívtam egy Karácsony Kupán, ráadásul győztünk is. Nem véletlen, hogy a lengyel együttes százszázalékos mérleggel végzett a csoport élén, hiszen több klasszisa is hazatért a világ legerősebb bajnokságából, a Bundesligából” – mondta a szegedi honlapnak.

A tréner kiemelte: izgatottan várják a párharcot, amelynek a lengyel csapat az esélyese: „Azonban egyet ígérhetek: nem feltartott kézzel lépünk a pályára. BL-harci szellemmel vetjük magunkat a küzdelembe.”

A nyolcaddöntők első felvonását március 13. és 17. között rendezik, a visszavágók március 20. és 24. között lesznek. Az áprilisban esedékes negyeddöntők párosítását március 26-án sorsolják, a négyes döntő Kölnben lesz június 1-2-án.

A nyolcaddöntő párosítása:
Ademar León (spanyol) – MKB VESZPRÉM
PICK SZEGED – Kielce (lengyel)
Bjerringbro-Silkeborg (dán) – FC Barcelona (spanyol)
Celje (szlovén) – HSV Hamburg (német)
Csehovszki Medvegyi (orosz) – THW Kiel (német)
Atlético Madrid (spanyol) – Füchse Berlin (német)
Dinamo Minszk (fehérorosz) – Metalurg Szkopje (macedón)
Velenje (szlovén) – Flensburg-Handewitt (német)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.