Császár nem tudja, meddig bírja még

A kézilabda-válogatott vajkezű irányítója, Császár Gábor nem tudja, mit hoz a holnap, de állítja: amikor magára húzza a válogatottdresszt, az maga a csoda.

A világjáró

A magyar válogatott irányítója 1984-ben született Celldömölkön. Első komolyabb csapata a Dunaferr volt, innen igazolt a Viborghoz, majd rövid kitérőt tett Spanyolországban. Innen Chambérybe költözött, aztán hazaigazolt az MKB Veszprémbe. A következő idénytől kezdve az arab milliárdos sejk által megerősített Paris St. Germain csapatát erősíti. Legjobb eredményei között ott találjuk a junior-vb-bronzot 2005-ből, két olimpiai negyedik helyet (2004, 2012) illetve egy vb-hatodik (2009) és egy Európa-bajnoki nyolcadik helyezést 2008-ból. A válogatottban 2004 óta több mint 400 gólt szerzett.

– Jól kifárasztottuk a dánokat a döntőre, igaz? Komolyra fordítva a szót: mi lehet a magyarázata a korábban nem látott összeomlásnak a fináléban?
– Dánia a horvátokkal játszott a legjobb négy között, ami rettentően megterhelte a játékosokat, eközben a spanyolok megerőltetés nélkül győzték le a szlovénokat. A Sterbik Árpi irányította védelem jelenleg a világ legjobbja, a kapus és a fal együttműködése kifogástalan, azt gondolom, hogy az ő játékuk lehet a jövő útja. A két hármas védőjük pedig, akik egyébként korábban kevésbé voltak eredményesek, a döntőben kitömték a dán kapust. A kőkemény védekezés és a mindent elsöprő lerohanások leblokkolták Dániát, egyszerűen nem tudtak mit lépni erre a játékra, ráadásul ezen a meccsen semmi nem jött össze nekik.

– Mikler Roland és Harsányi Gergely érmet várt a vb előtt, ön is bízott hasonló bravúrban?
– Számunkra hatalmas álom az érem, de egyelőre jó pár csapat előttünk jár. Folyamatosan ott vagyunk a tűz közelében, ezt az olimpia is megmutatta, ahol bár negyedikként jutottunk tovább a csoportból, az egyenes kieséses szakaszban óriásit játszottunk. Olyan közel voltunk a döntőbe jutáshoz, mint még soha, nem is tudom, lesz-e még hasonló lehetőségünk. Ahogy az imént is mondtam, a vébén a szlovén ágon akár még a négy közé is bejuthattunk volna. Jelenleg azonban nem tartozunk ebbe a körbe. A következő világversenyeken a spanyolok, a horvátok és a dánok harcolnak majd az érmekért. A franciák hiába alkottak nagyot az olimpián, már előtte az Eb-n is hullámzó volt a teljesítményük, és most is.

– Öccse után Iváncsik Gergő is lemondta a válogatottságot a vébét követően. Nagy László azt nyilatkozta ennek kapcsán, hogy a sajtóból értesült erről. Gergő önnek sem árulta el a döntését?
– A világbajnokság utolsó meccse után leültünk a csapattal egy sörre, Gergő ott elmondta, mire készül, és azt is, hogy miért jutott erre az elhatározásra. Ha valaki végig sziporkázik egy világversenyen, akkor nem gondolkozik ilyeneken, Gergő azonban nem azt a teljesítményt nyújtotta, amit magától elvár. Ezt velem is megosztotta, én pedig abszolút megértettem a döntését.

– Két kiváló szélső, egy klasszis kapus és a védelem egyik oszlopa, jelenleg ők hiányoznak a nemzeti csapatból amiatt, mert lemondták a válogatottságot. Ez így már elég komoly gyengülés, nemde?
– Akik most hiányoznak a csapatból, azok tényleg komoly erősítést jelenthetnének. Őszintén szólva magam is kíváncsian várom a folytatást ezek után. Sajnos a hazai piacon nincs olyan sok kézilabdázó, akik beléphetnek a helyükre, hiányzik a versenyhelyzet az egyes posztokon. Az utánpótlás nem ontja magából a tehetségeket, de azért innen-onnan hallom, hogy nálunk is akad egy-két komoly reménység. Furcsa, de a legtöbb válogatottnál például hiányposzt a jobbátlövő. Nekünk három kiemelkedő képességű játékosunk is szerepel balkezes lövőként. Az 1980–81-es korosztály, mely most a válogatott gerincét alkotja, jó korban van, és megfelelő alapot adhat a 2016-os olimpiáig. Addig viszont folyamatosan be kellene majd építeni a keretbe azokat a fiatalokat, akik átvehetik a stafétát Rio után.

– Picit a klubkarrierről. Nyártól Párizsban játszik majd, a „világválogatottban”, olyan elképesztő klasszisokkal, mint Daniel Narcisse, Mikel Hansen és Igor Vori. Tart a lehetőségtől, vagy inkább doppingolja a kihívás?
– Egy ideig tartottam tőle, de miután befejeződött a vébé, némiképp más szemmel nézek már a lehetőségre. Nem volt kérdés, hogy elfogadjam a francia ajánlatot, de nem azért, mert bármi gondom lenne Veszprémben. Most kizárólag arra koncentrálok, hogy minden sorozatot megnyerjek az MKB-val. Azután majd ráérek azzal foglalkozni, mi vár rám Párizsban. Nekem gyermekkoromban is nehezen mentek a hasonló környezetváltozások, és biztosan így lesz most is, de nem aggódom. Egy dolgot azonban mindenképp le kell szögezni: az, hogy világsztárok játszanak egy csapatban, még nem jelenti azt, hogy azonnal át is nyújtják nekik a BL-trófeát. Komoly építkezés zajlik Párizsban, ám ez még nem garancia semmire, a sok sztárból csapatot kell gyúrni.

– Az ön helye megkérdőjelezhetetlen a nemzeti csapatban, de senki sem fiatalodik. A válogatott körüli komoly átalakulások kapcsán muszáj megkérdeznem: ön meddig szeretné magára húzni a piros–fehér–zöld dresszt?
– Érdekes dolog ez, sokan nem látnak mindent kívülről. Például azt, hogy tavaly nagyjából három hónapot töltött együtt a válogatott keret úgy, hogy szállodáról szállodára jártunk, és volt, hogy hetekig nem láthattuk a családunkat. Emellett persze ott voltak a bajnoki meccsek, a kupatalálkozók és a Bajnokok Ligája is. Ez a rohamtempó fizikailag és a lelkileg is rendkívül megviseli az embert. A nyáron 29 éves leszek, és lassan eljön az ideje, hogy elgondolkozzam azon, mi éri meg és mi nem. Félre ne értsen, nem tartom magam öregnek, de engem is egyre jobban megvisel a sorozatterhelés. Az előttünk álló olimpiai ciklust még szeretném végigdolgozni a kerettel, de nem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap vagy mi lesz akár fél év múlva. Bármikor jöhet egy sérülés, vagy csak egyszerűen megváltozik a gondolkodásom. Szóval semmiképpen nem jósolnék, hogy meddig viselhetem a válogatottmezt, azt viszont biztosan tudom, hogy akármikor magamra húzom, az megtisztelő. Egy országot képviselni számomra csodálatos érzés.