Fél év alatt 11 millió eurót „termelt” a Juventus

Több mint 11 millió eurós nyereséggel zárta a pénzügyi év első felét, azaz a 2012 júliusától december 31-ig tartó időszakot az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus.

KG
2013. 02. 28. 21:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A torinói klub csütörtökön jelentette be, hogy 11,3 millió eurós hasznot könyvelhetett el a gazdasági esztendő első felében, ami azért is nagy eredmény, mert ezt az időszakot egy évvel korábban 34,6 millió eurós veszteséggel zárta.

A Juventus az előző idényben megnyerte a Serie A-t, így indulhatott a Bajnokok Ligájában, amelynek televíziós közvetítési jogaiból 42,8 millió euróhoz jutott.

A klub úgy számol, hogy a 2012/13-as szezont összességében veszteséggel zárja majd, de ennek mértéke jóval kisebb lesz, mint a 2011/12-es idényben elkönyvelt csaknem 50 millió euró.

A Juventus jelenleg vezeti az olasz bajnokságot, hat ponttal megelőzve pénteki ellenfelét, a második Napolit. A csapat kedvező helyzetből várja a skót Celtic elleni visszavágót a BL nyolcaddöntőjében, mivel az első mérkőzésen, idegenben 3–0-ra nyert.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.