Megvan a Videoton B terve, ha elmaradna a kupameccs

Amennyiben a Vác – akárcsak szombaton – nem áll ki szerdán a Videoton elleni labdarúgó-magyar kupa negyeddöntőjére, akkor a székesfehérváriak a Puskás Akadémiával mérkőznek.

WL
2013. 02. 26. 20:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint a Videoton honlapján kedden jelezte: mindenképpen lesz meccs a Sóstói Stadionban. Ha a Vác ellen, akkor az 18 órakor, ha pedig az NB II nyugati csoportjának listavezetőjével, a Puskás Akadémiával, akkor az várhatóan 18.45-kor kezdődik.

A másodosztályú Vác ugyancsak honlapján jelezte: levélben tájékoztatták a labdarúgókat arról, hogy fegyelmi következményei lesznek rájuk, illetve a klubra nézve is annak, ha ismételten nem lépnek pályára. A magyar szövetség mindenesetre rendkívüli licencvizsgálatot tart a Vácnál, és az elmaradt szombati mérkőzés kapcsán a verseny-, illetve a fegyelmi bizottság dönt.

Sajtóinformációk szerint a váci futballisták azért nem vállalták a szombati találkozót, mert a klub tartozik nekik, emellett pedig még a papírjaik sincsenek rendben. Az 1994-ben bajnokságot nyert csapat várhatóan a tavaszi szezonban sem lép pályára. Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József és az új befektető, az angol John Marshall között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.