A római klub azért bűnhődik, mert múlt csütörtökön, az Európa-liga legjobb 32 csapata között a német Borussia Mönchengladbach felett aratott 2-0-s győzelem során szurkolói rasszista rigmusok skandálásával és fasiszta karlendítéssel okoztak botrányt. Az Olimpiai Stadionban így nem lesz néző március 14-én, a német VfB Stuttgart ellen a 16 közötti párharc visszavágóján, illetve az azt követő nemzetközi kupatalálkozón. A Laziónak emellett 40 ezer eurót kell fizetnie, így a jelenlegi idényben már összesen 220 ezer eurós bírságnál tart.
A Fenerbahce ugyancsak március 14-én fogadja üres lelátók előtt a cseh Viktoria Plzent az El-visszavágón. Az isztambuliaknak – akik 60 ezer eurót kötelesek fizetni – azt rója fel az UEFA, hogy hívei múlt csütörtökön petárdákat dobáltak a pályára a fehérorosz BATE Boriszov elleni El-meccsen, méghozzá a stadionon kívülről, ugyanis már az a találkozó is zárt kapus volt egy korábbi rendbontás miatt. Ha a török csapatnál hasonló incidens történik a következő két évben, akkor az UEFA kizárja őket az európai kupasorozatból.