Éhségsztrájkol egy birkózó a sportág tervezett kizárása ellen

Éhségsztrájkba kezdett Armen Nazarian többszörös olimpiai és világbajnok, Európa-bajnok örmény-bolgár birkózó.

KG
2013. 03. 03. 17:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bolgár kötöttfogású birkózó válogatott szövetségi kapitányának nyilatkozatát az orosz birkózó szövetség honlapján is közzétették. Nazarian kijelentette, hogy az éhségsztrájkkal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának javaslata ellen tiltakozik. „A birkózás mindig is az olimpiai programban szerepelt, nem helyénvaló a kizárása” – mondta. A neves örmény-bolgár sportoló jelezte, hogy március 22-éig, a Tbilisziben sorra kerülő Európa-bajnokság kezdetéig csak szirupokat fogyaszt és akciójához csatlakozni fog a bolgár szabadfogású válogatott vezetőedzője is.

Armen Nazarian 1996-ban örmény, 2000-ben bolgár színekben lett olimpiai bajnok. 1997-ben települt át Bulgáriába. 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben már bolgár színekben szerzett világbajnoki címet. Hatszor nyert Európa-bajnokságot.

Nazarian előtt Valentin Jordanov, a bolgár szövetség elnöke is tiltakozó akciót kezdett, s február 20-án bejelentette, visszaküldi a NOB-nak az 1996-ban, Atlantában nyert olimpiai aranyérmét. A birkózás 16 olimpiai arannyal a legsikeresebb sportág Bulgáriában.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága február 12-én tett javaslatot arra, hogy töröljék a sportágat a 2020-as játékok műsorából. A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) vezetői csütörtökön egyeztetnek majd Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével a NOB végrehajtó bizottságának ajánlása nyomán kialakult helyzetről.

A végrehajtó bizottság május végén dönt majd arról, hogy a hét új csatlakozni kívánó sportág – a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen – illetve a birkózás közül melyik kettőt tartja műsorba vételre alkalmasnak, s ezek közül választ majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése szeptemberben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.