Évenkénti Eb-rendezés mellett a nemzetközi szövetség

Áprilisban dönthet a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) arról, hogy a 2014/15-ös játékévben bajnokságot ír ki európai válogatottak számára.

BuL
2013. 03. 05. 20:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kalervo Kummola, az IIHF legfőbb irányító szervezetének tagja – a finn szövetség vezetője – kedden elmondta, hogy 16 vagy 24 csapatosra szeretnék bővíteni azt a tornát, amelyen a földrész négy legerősebb együttese, az orosz, a svéd, a finn és a cseh válogatott vesz részt 1996 óta idényenként négyszer.

A sportágban 1910 és 1932 között rendeztek klasszikus Európa-bajnokságokat, később, egészen 1991-ig a világbajnoki helyezések alapján hirdettek kontinentális bajnokokat. A hokiban nincsenek kontinentális szövetségek, így csak az IIHF írhat ki nemzetközi – akár a teljes Európát felölelő – bajnokságot.

Az biztos, hogy a viadalt nem egy helyszínen és nem egy-két hét alatt rendeznék meg. A válogatottak egy teljes szezonon át, meghatározott hétvégenként találkoznának egymással, és az IIHF-en múlik, hogy a legjobb csapat hivatalosan Európa-bajnoknak tekinthető-e majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.