Minden idők, de legalábbis gyermekkorom legmaradandóbb kabalája az 1980-as moszkvai olimpia Misa mackója volt. Az amerikai bojkott és a hidegháborús hangulat kontrasztjaként a békés, tunya, barátságos orosz – és nem szovjet! – medve, aki a záróünnepségen könnyezve búcsúzott az olimpián összesereglett, akkor éppen csak fél világtól.
Az ellenpontot számomra az 1995-ös izlandi férfi kézilabda világbajnokság manója jelentette. Folyamatosan mit sem sejtő áldozatokra lesett, és ha sikerrel járt, vagy halálra rémisztette, vagy egy egész csarnok előtt nevetségessé tette őket. Kollégáimmal fogadásokat kötöttünk, mikor és kitől kapja már az első pofont – a Tunéziától elszenvedett vereségünk és kiesésünk után azt fontolgattam, saját hatáskörben megoldom ezt a problémát –, rejtélyes okból mégis megúszta.
Nem úgy a BVSC-pólósok jobb sorsra érdemes szamara. Az 1990-es évtized második felében a vasutascsapat még rendszeresen a Bajnokok Ligájában szerepelt, és egy alkalommal a Partizan Beogradot, valamint annak lobbanékony mesterét, Nikola Sztamenicset fogadta. Történt aztán, hogy mivel nem álltak túl jól a szerbek, időt kértek, a szamár pedig odasettenkedett belehallgatni az intelmekbe. Sztamenics dühödt és széles karmozdulatokkal elhessegette, de emberünk, jobban mondva állatunk nem tágított. Az edző erre egyik kezével megragadta a fülét, azt lefelé húzta, a másikkal pedig két jobbegyenest bevitt neki állcsúcsra. Szerencsétlen pára testi és lelki kínok közepette odébb vánszorgott, a bemelegítő medence sarkába kuporodott, levetette a jelmezét, és a lábát belelógatta a vízbe. A játékvezető tanácstalanul bámult, mert praxisában még soha nem fordult elő, hogy kabalaverést kellene szankcionálnia.
Mivel a BVSC nyert, túl nagy balhét nem kerített az ügyből. Sőt, amint arról érdeklődtem Gém Zoltán szakosztályvezetőnél, hogy van a szamár, érdekes feleletet adott: „Nem tudom, de már a meccs előtt valami gond lehetett vele, mert amikor megkérdeztem tőle, mi újság, azt mondta, hajrá Fradi!”
Nos, Xop, akit kétszáz pályamű közül választottak ki, és május 22-én mutattak be, a légynek sem árt, és a légy sem árt neki. A szervezők szándéka szerint egyszerre testesíti meg Barcelonát, Katalóniát, a Mediterrániumot, valamint Gaudit, a város legendás építészét, a Sagrada Familia megálmodóját, akinek alkotó munkáját az szakította félbe, hogy halálra gázolta a villamos.
Xop tervezője, a menorcai illetőségű, Barcelonában élő Albert Mir kevésbé fennkölt gondolatokat fogalmazott meg: „Szerintem azért a vízcsepp a legmegfelelőbb, mert a vizes-vb fő alkotóeleme.” Xop valóban betölti hivatalát; nem áraszt el semmit, de mindenbe „belecsöppen”. Ha kell, a tűző napon fotózkodik a látogatókkal, máskor remek táncot lejt a pólómeccs szünetében, és az ezredik arra járónak is készséggel visszainteget.
Gyermekeim népszerűségi listáján napokon át tartotta a második helyet Hosszú Katinka mögött, csupán pénteken előzte meg Gyurta Dani. De a jelek szerint most már bronzérmesként zárja a vb-t, ami egy kabalafigurától igen szép eredmény.
