A magyar válogatott csatár csapata, a Schalke a hazai 1–1 után idegenben próbálta meg kiharcolni a főtáblára jutást. Az odavágón Szalai Ádám gólpasszal jelentkezett, és Görögországban sem adta alább, sőt.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de egy formás támadás végén Szalai Ádám vezetést szerzett a Schalkének. A fordulást követően nem sokkal a feltámadó PAOK Atanasziadisz találatával egalizált. A hazaiak nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak, és Jones kiállításával emberelőnybe kerültek. Hiába azonban az emberfór, Draxler nem hibázta el a százszázalékos ziccert, és a kapust is kicselezve újra vezetéshez juttatta a zöld mezes németeket.
Szalai első gólja:
A görögök ekkor sem adták fel, és tíz perccel a lefújás előtt megint egyenlítettek, ami azt jelentette, hogy egy újabb gól már az ő továbbjutásukat eredményezte volna.
Az utolsó percekben már csak arra koncentráltak a vendégek, hogy kivagdossák a labdát tizenhatosuk környékéről, a PAOK pedig mindent egy lapra feltéve támadott. Ennek ellenére a slusszpoén Szalai Ádám lábában volt. Draxler nagyszerűen ment el a bal oldalon, megverte védőjét, passzát követően pedig a magyar válogatott támadója betalált Jacobo kapujába.
Szalai második gólja:
Ezzel eldőlt, hogy a Schalke 04 jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, és az is, hogy lesz magyar szereplője a BL 2013–2014-es szezonjának.
A magyar játékos teljesítménye láttán Orbán Viktor miniszterelnök is elismerően csettintett, „Bravó, Ádám!” – írta a Facebookon a mérkőzés után.
A német regionális Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) mérkőzés utáni jelentése szerint ugyanakkor Szalai Ádám akár nyolchetes kihagyásra is kényszerülhet, mivel valószínűleg eltört a sajkacsontja, és meg kell műteni. A hírt a Schalke 04 hivatalosan még nem erősítette meg – írja az Nso.hu.
„Keserűség a Schalkénak: Szalai sajkacsonttöréssel játszott. A műtét valószínű, és ez nyolchetes kihagyást jelent a csatárnak” – írja a WAZ Twitter-csatornáján. A magyar center csuklóvédővel játszott a PAOK elleni visszavágón, sérülése láthatóan nem akadályozta a játékban. Kérdéses, hogy rásérült-e a korábbi problémára, és tényleg elkerülhetetlen-e az operáció – amennyiben igen, az óriási csapás a magyar válogatottnak. Ha a WAZ prognosztizálta nyolchetes kihagyás tényleg valósággá válik, akkor Szalai lemarad a bukaresti, Románia elleni sorsdöntő vb-selejtezőről, majd az Észtország elleni, budapesti kvalifikációs mérkőzésről is – olvasható a NSO-n. „Ha meg is kell műteni, akkor is játszom a Leverkusen ellen. A kezem tört el, és a játékhoz a lábaimra van szükségem” – idézi a WAZ Szalait.