Bár Kispestről indult Torghelle Sándor karrierje, valójában egyéves (2003–04) Hungária körúti tartózkodása idején robbant be a hazai, s akkor úgy hittük, a nemzetközi élvonalba. És egy évtized elteltével újra a Hidegkuti-stadionban várják a csodát az időközben rutinossá érett, 42-szeres válogatott csatártól. A csodát – a bennmaradást –, amely nem is lenne akkora csoda, hiszen mindössze két pont választja el a 15. helyen álló kék-fehéreket a 13 és 14. helyezett Pakstól és Puskás Akadémiától.
A tavaszi rajtra készülő MTK kerete kedd délelőtt a Goldball műfüves pályáján gyakorolt, a Könyves Kálmán körúton, a farkasordító hidegben futószalagon kanyarították a szögleteket Kanta Józsefék Hegedüs Lajos kapuja elé. Nem mindig találkozott a berobbanó csatárok feje a labdával, de ha igen, az Torghelle Sándoré volt. A profi pályafutása során tucatnyi klubnál szerepelt center némelyik gólja olyan okos, látványos volt, hogy a társak is megtapsolták. Egy órával később már a Hidegkuti-stadion klubházának melegében beszélgettünk.
– Nem unja még, hogy felidézem 2004. június 6-át? Biztos sokan nyitottak már ezzel.
– Dehogy unom, pályafutásom fénypontja volt a kaiserslauterni Németország–Magyarország mérkőzés a két gólommal, amelyeket Oliver Kahnnak lőttem, s amelyeknek tulajdonképpen angliai szerződésemet is köszönhettem.
– Akkor botor fejjel azt képzeltem a Fritz Walter Stadion sajtópáholyában, hogy fényes korszak kezdete ez a győzelem a magyar válogatott számára.
– Hát, nem lett az, ami pedig engem illet, Anglián, Görögországon, Németországon át bejártam egész Európát.
– De amikor leigazolta a Crystal Palace, éppen az MTK játékosa volt. Tehát tulajdonképpen most hazatért.
– Ez a körülmény is szerepet játszott abban, hogy decemberben elfogadtam a kék-fehérek ajánlatát. Szinte mindenkit ismerek itt, a klubházban, Schneider Sanyitól, az intézőtől kezdve Garami József mesterig. 2004-ben került ide, azon a nyáron, amikor elszerződtem Londonba. Néhány hetet együtt dolgoztunk, de Józsi bácsit amúgy sem kell bemutatni egyetlen labdarúgónak sem Magyarországon.
– Néhány órája beszéltem egyik játékostársával, érdeklődtem, hogyan illeszkedett be „a Sanyi”, s az illető áradozott önről, hogy milyen aranyos srác. Ez valahogy a meccseken nem jön át.
– Azt hiszem, nekem két énem, két személyiségem van: civilben kenyérre lehet kenni, de ha kijövünk az öltözőből, és meghallom a játékoskijáróban a közönség moraját, másfajta üzemmódba kapcsolok. Nehogy azt higgye, hogy ez tudatos: kölyökkorom óta ilyen vagyok. A pályán számomra semmi sem drága a győzelem érdekében, ha kell, csípek, harapok. Ezért is mondják azt sokan, hogy ha egy csapatban futballoznak velem, akkor ilyen társról álmodtak, de ha az ellenfélnél vagyok, akkor nem egészen
– Szóval tárt karokkal fogadta az MTK. De miért jött el?
– Novemberben közös megegyezéssel szerződést bontottunk a Videotonnal. Nekem nem fűlött a fogam a kispadhoz vagy a lelátóhoz. José Gomes edző elképzeléseibe a jelek szerint nem fértem bele, s ezért kulturált körülmények között elváltunk.
– És képes volt otthagyni a csillagászati összegű fizetését, amelyről a fáma szólt?
– Csillagászati összeg Maradjunk annyiban, bármennyit is kerestem, az ember, ha futballista, játszani akar. És én nem vagyok olyasvalaki, aki elhallgatja, ha elégedetlen. Így aztán, hogy úgy mondjam, feladtam a biztos kényelmet, és kiléptem a játékospiacra. Bíztam annyira magamban, hogy éreztem, lesz kérőm.
– És volt, az MTK.
– Akadtak külföldről is, de megbeszéltem a feleségemmel, hogy mivel a kislányunk szeptemberben már iskolába megy, inkább itthon maradok. Kértem egy kis gondolkodási időt az MTK-tól – úgyis karácsony volt –, aztán igent mondtam.
– Eddig nem bánta meg?
– Ellenkezőleg: szerintem az MTK-t és engem egymásnak teremtettek. Két pont a hátrányunk a 14. helyezettel szemben, nincs kétségem afelől, hogy benn maradunk. S ha minden jól megy, az én góljaimmal.
És mit tesz Isten, délután a budafoki Promontor utcában, a BMTE-pályán az MTK előkészületi mérkőzésen 2-0-ra legyőzte az NB III-as Szegedet, s a második gólt egy lecsorgó labdából, 11 méterről Torghelle szerezte.
