Agyas ezúttal a fogadási csalások miatt került izgalmi állapotba, és már mondta is:
– Na, helló! Te, azért hívtalak már most, mert ma erősebben kezdtem, már reggel fejjel nyitottam ki a kertkaput, mert elcsúsztam. Szerintem nem is húzom ki estig, csak vízszintben. De berágtam, mert a gyökér csalókat utálom a legjobban, és a napokban kicsit túlszerepelték magukat. Ha valaki úgy csal, hogy ész vagy ügyesség kell hozzá, azt elviselem, de ha csak pofátlanság meg pitiség, az a legnagyobb köcsögség. Régebben járt hozzánk, a kocsmába zsugázni egy fazon, aki mindig gatyáig fosztott minket fájerben, pedig abban páran eléggé spiccen vagyunk. Tudtuk, hogy kamuzik, csak azt nem tudtuk, hogy. Soha nem is derült ki. A Sunyi azt mondta, meg kellene verni, mint a lovat, akkor majd eldalolja, én erre azt feleltem, nincs mire megverni, mi vagyunk a birkák, legeljünk füvet. Aztán később egyszer leült velünk egy kiscsávó, pár partit az is nyert, de közben izzadt, mint a barom, nagyon gyenge volt a dumája is, búza ömlött a szájából. Még egy órája se játszottunk, amikor virított egy tök alsó - tök király - tök ászt. Csak az volt a baj, hogy a Tohonyánál is volt egy tök király. A f*szi paklizott, egyszerű volt, mint a faék. A Tohonya rámosolygott, ahogy csak ő tud, meg a Lendvai Ildikó, és azt mondta neki, itt egy dobókocka, ha egytől ötig dob, belelép a szájába, ha hatot, akkor újat dobhat.
Kihasználva a lélegzetvételnyi szünetet, félénken érdeklődtem, megrekedünk-e a hamiskártyásoknál, s Agyas máris visszavette a szót:
– Dehogyis! Emlékszel, vagy húsz éve kivittél egy pólómeccsre, és előre megmondtad, ki az a két játékos, aki eladta a meccset, mert azt beszélte a fél uszoda? Ki is kaptak, de mind a ketten úgy mentek, mint az állat, a másnapi Népsportban ők ketten voltak nagybetűsök. Így is görénység csalni, de legalább tudás kell hozzá, meg a szurkolót se veszed tök hülyére. Nem úgy, mint az a focista, aki az égbe rúgja a tizenegyest, mert fél méterrel fölé már nem meri, hátha véletlenül bemegy, vagy aki egymás után tízszer ragad benn ugyanúgy lesen, mert a balf*sz csatárnak tíz tiszta helyzet kell a két gólhoz, ami le volt dumálva. Nem is merem mondani a csapatokat, mert téged is sz*rba hozlak meg magamat is, de pár éve, egy vasárnap délelőtt bejött a kocsmába egy cimbi, alig ismertük, csak futólag ittunk, és mondta, hogy a délutáni meccset vegyük ki 4-4-re. Mér’ nem „mingyá” 8-8-ra, szórakoztunk vele, aztán majdnem konnektorba vizeltem, amikor a 90. percben 4-4 volt az állás. Az egyik csapat tizenegyest kapott, erre a kapusa kifutott, elvette a labdát attól, aki rúgni akarta, és kihagyta. Maradt a 4-4. Máskor meg azt hallottam, amikor a rendőrség már elkezdte begyűjteni a bundázókat, hogy az egyik ízeltlábúért az öltözőbe mentek, az edző meg, aki éppen eligazítást tartott, lesápadt, és majdnem lefordult a padról, mert azt hitte, érte jöttek. De ez csak a kisebb baj. A nagyobb az, hogy mi marhák még mindig járunk meccsre, ti marhák meg az újságban, a tévében a tuti csalókat kérdezgetitek, és ők osztják az észt. A szakértők. A mai napig. Ahelyett, hogy a levest osztanák a sitten. Meg azon nyavalyogtok, hogy kevés a magyar edző. Tudod, miért kevés? Mert aki nem tegnap kezdte, azok között háromféle magyar edző van: az egyik vastagon benne volt a simliben, a másik csak látta, de mindent látott, és semmit se csinált, a harmadik meg nem látott semmit, de akkor az garantáltan tök vak. És ez sajnos a focistákra is igaz. Szerintem ezért hoznak inkább ide egy balbunkót a lakatlan szigetekről, mert az fél év után is csak annyit tud mondani, „egy sort”, de akkor is egy sört kér. Hát, vele elég nehéz ledumálni, hogy „mér” ragadjon be lesen.
