Elismerést kapott a várbeli Hotel Hiltonban rendezett hétfő esti gálán többek között Hosszú Katinka úszó, Vajda Vilmos, a kajak-kenu válogatott volt szövetségi kapitánya, Sándor Károly labdarúgó, Monspart Sarolta tájfutó, Snétberger Ferenc gitárművész, a KSI sportegyesület és a Baltazár Színház.
Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke beszédében emlékeztetett arra, hogy a fair play kifejezés egyetlen nyelvre sem fordítható le pontosan, ezért is használják mindenhol ezt a szókapcsolatot.
„A fair play az alapja annak, hogy ellenfeleinkre úgy tekintsünk a sportban, mintha saját magunkkal állnánk szemben” – mondta. Kiemelte az új kategóriát, a művészeti fair play díjat, amelyből első alkalommal négyet osztottak ki.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta, hogy bár a sportolók célja a győzelem, az nem mindegy, hogy hogyan születik meg. „Győzzön az, aki jobb, de igazságtalanság nélkül, azonos feltételek között” – fogalmazott.
A MOB illetékes testülete öt kategóriában – fair play életműdíj, fair play a szabadidősportban, a fair play eszméjének népszerűsítése, fair play cselekedet, a fair play eszmeisége a művészetben – ítélt oda elismeréseket.
A fair play cselekedet kategória trófeájával Hosszú Katinkát jutalmazták. Méltatásában Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kiemelte: amellett, hogy a 2013-as barcelonai világbajnokságon két arany- és egy bronzérmet nyert, előtte részt vett a 2021-es budapesti világbajnokság pályázatának sikeréért tevékenykedő csapat munkájában, és éppen a felkészülés hajrájában vállalta, hogy napokkal korábban kiutazzon Barcelonába, s értékes edzésnapokat veszítve ő mondja el a pályázat egyik legfontosabb beszédét.
„A nemzeti ügy érdekében Katinka lemondott a felkészülés négy napjáról, ennek ellenére a medencében is helytállt” – tette hozzá.
Hosszú Katinka nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy bekapcsolódhatott a magyar pályázat győzelméért lobbizó csapat munkájába, és azt mondta: bízik benne, hogy résztvevője lehet az elnyert világbajnokságnak.