„A Ferencvárosi Torna Club vezetősége, sportolói, valamint minden alkalmazottja osztozik a gyászoló család fájdalmában. Klubunk saját halottjának tekinti az egykori kiváló sportembert, temetéséről később értesíti a közvéleményt. Dr. Orosz Pál nyugodjék békében, emlékét megőrizzük” – olvasható a Ferencváros honlapján.
Orosz Pál 1934. január 25-én született Szentesen. Az ifjú labdarúgó hamar, 14 esztendősen a Szentesi MÁV igazolt labdarúgója lett. Tehetségére hamar felfigyeltek, 1952-ben rövid ideig Szegedre került, majd ugyanebben az évben már a Ferencvárosi Torna Club játékosának mondhatta magát. A zöld-fehér klubnál 15 idény során 10 alkalommal zárt dobogón: kétszer bajnok, háromszor ezüstérmes, míg ötször bronzérmes tudott lenni. Utolsó ferencvárosi idényében, 1966-ban MNK-döntőt vívhatott az egyesülettel.
Dr. Orosz Pál is tagja volt – mi több, a Juventus elleni döntőn is játszott – annak a csapatnak, amely a magyar klubfutball legnagyobb sikerét elérve 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját. A következő szezonban BEK (Bajnokcsapatok Európa-kupája) negyeddöntős volt a Ferencvárossal, míg a VVK-serleg megnyerése előtt egy alkalommal, az 1962-63-as szezonban a VVK elődöntőig jutott.
Az 1960-as római olimpiai játékokon bronzérmet szerzett magyar válogatott tagja volt, majd négy évvel később, a tokiói olimpián aranyérmet szerzett csapat kerettagja, de pályára nem lépett.
Dr. Orosz Pál rendkívüli játékintelligenciával bíró labdarúgó volt, aki kivételes labdaérzékkel, és rúgótechnikával rendelkezett. Edzői bátran nyúltak hozzá, hiszen megbízható, egyenletes teljesítményre volt képes egész pályafutása során.
Az egykori kiváló labdarúgó 1966-ban fejezte be aktív pályafutását a Ferencvárosnál, ezt követően az NB II.-es Pénzügyőrhöz távozott, de 1968-ban szakosztályvezetőként visszatért a budapesti zöld-fehér klubhoz. Ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be, majd Marokkóba szerződött, ahol 1970 és 1973, valamint 1979 és 1982 között az El Jadida, majd a Raja Casablanca edzője lett. Dr. Orosz Pál nevét a mai napig nem felejtették el az afrikai országban, ahol úgy emlékeznek rá, mint a marokkói futball egyik legnagyobb megreformálójára.