Puskás, Kocsis, Czibor: a BEK-döntők magyar góljai

Valaha elképzelhetetlen volt egy BEK-döntő magyar gólok nélkül: 1960 és 1962 között kilencet szereztünk!

A szombat esti, lisszaboni Atlético Madrid–Real Madrid Bajnokok Ligája-döntőn nekünk, magyaroknak nincs miért idegeskedni: évtizedek óta nincs játékosunk a klubfutball legnagyobb eseményén, a Bajnokcsapatok Európa-kupája, illetve 22 éve a Bajnokok Ligája fináléjában. Az legutóbbi – sajnos jó eséllyel az utolsó – magyar egy BEK, illetve BL-döntőben Kű Lajos volt, aki az 1978-as Liverpool–Club Bruges mérkőzésen a belgákat erősítette, bár gólt nem szerzett. (A többiek sem, mert 1–0-ra a 'Pool győzött.)

De ha visszamegyünk az időben a hatvanas évek elejére, akkor dőzsölhetünk a magyar gólokban. Itt van mindjárt minden idők gólokban leggazdagabb BEK-fináléja, az 1960. május 18-án a glasgow-i Hampden Park 135 ezer nézője előtt lejátszott Real Madrid–Eintracht Frankfurt összecsapás. A madridiak 7-3-ra győztek, Puskás Ferenc négy, Alfredo Di Stéfano három gólt szerzett. Se azelőtt, se azóta nem ért el senki sem négy gólt Puskáson kívül BEK/BL-fináléban. Hármat is csak ő, két évre rá...

Egy évvel később is volt spanyol résztvevő a BEK utolsó meccsén, de nem a Real Madrid, hanem az FC Barcelona – soraiban három magyarral: Kocsis Sándorral, Kubala Lászlóval és Czibor Zoltánnal. Az ellenfél a portugál Benfica volt, a kispadján Guttmann Bélával. Az első gólt Luis Suárez beadásából Kocsis „Kocka” fejelte, aztán jött három portugál gól, s a lefújás előtt negyedórával Czibor, a jobblábas „Bolond” élete legnagyobb bombagóljával szépített, amit – a suta lábával, ballal rúgott 26 méterről, a jobb pipába. A labda a léc lapjáról vágódott a hálóba. Kevés hiányzott a magyar mesterhármashoz, ugyanis a második félidőben Kubala „Kuksi” elemi erejű lövése után a labda a jobb kapufáról keresztbe gurult a gólvonalon, majd a bal kapufáról kipattant a mezőnybe... És ne feledkezzük el Kocsis három méterről az üres (!) kapura küldött fejeséről sem, ami ugyancsak a bal kapufáról pattant vissza. Iszonyatos balszerencse, amit csupán a végzetes helyszín, a berni Wankdorf-stadion, az 1954-es elveszített világbajnoki döntő pályája magyaráz...

Újabb egy év, újabb magyar sors... A fénykorát élő, Eusébio vezérelte Benfica ezúttal a már leszálló ágba került, öregedő Real Madriddal találkozik, Puskás már 35 éves, de sohasem volt jobb, mint ekkor: három csodás gólt helyez el Costa Pereira hálójába. Az elsőnél a félpályától vezeti rá a kapusra, majd vágja a bal sarokba, a második és a harmadik szemkápráztató bombagól. Ám 2-0-ról és 3-2-ről is el lehet veszteni a meccset, ha Puskásnak nincsenek társai. És ekkor nem voltak, habár a csatársor így állt fel: Tejada, Del Sol, Di Stéfano, Puskás, Gento.

Ezek után már csak egyszer játszott magyar labdarúgó BEK-döntőben, 1978-ban, a Wembley-ben, amikor a Liverpool 1-0-ra legyőzte a Club Brugge csapatát. A belgáknál Kű Lajos lépett pályára kezdőként, de Vitray Tamás, a mérkőzést közvetítő riporter véghez vitte azt a bravúrt, hogy egyetlenegyszer sem ejtette ki disszidens honfitársa nevét...

Azóta – idestova 36 éve – a nagy semmi. S még ki tudja, meddig? Arra semmi esély, hogy magyar csapat eljusson a királykategória döntőjéig, ez ugyanis anyagi kérdés. Arra pedig ugyanannyi a sansz, hogy valamelyik döntős csapatban honfitársunk is pályára lépjen. Létezik ugyanis az anyaginál is áthághatatlanabb akadály.

A szakmai...