Egyetlen személyes élményem, emlékem, amely egyszerre fűz Puskáshoz és Görögországhoz, több mint húszéves, mégis elevenen bennem él. Labdarúgó-válogatottunk 1992 őszén világbajnoki selejtezőt vívott Szalonikiben, és ezt megelőzően a helyszínen figyeltük egy közeli kisvárosban az utánpótláscsapatok mérkőzését. A langyos mediterrán délután nézőt és játékost is elandalított, már majdnem szunyókáltunk, amikor egyszerre csak mindenki talpra ugrott, és hamisítatlan délies ujjongásba, tapsolásba, rikoltozásba kezdett. Értetlenül nyújtogattam a nyakamat, míg a műsorközlő angolul is be nem mondta, hogy tisztelettel köszöntik Puskás Ferencet a lelátón. Minden túlzás nélkül olyan volt a nézők reakciója, mintha napjainkban Messi feltűnne a Pápa–Paks meccsen.
A görögök Puskásban nem csupán az egykori virtuóz futballistát bálványozták, hanem a csodatévő edzőt is. Az 1970-es évtized elején ugyanis annak számított, hogy görög csapat jutott be a BEK, azaz a BL elődje döntőjébe. Márpedig a Panathinaikosszal – addig és azóta is egyetlen hellén klubként – ez bizony így esett. Az athéni zöldek a luxemburgi Jeunesse Esch, a csehszlovák Slovan Pozsony, az angol Everton és a jugoszláv Crvena Zvezda eltakarításával – az elődöntőben 4-1-es belgrádi vereséget követő hazai 3-0-lal – toppantak be a londoni Wembley-ben rendezett, Ajax elleni fináléba. Hétfőn volt negyvenhárom esztendeje, hogy a Cruyffot, Neeskenst, Haant felvonultató hollandok 2-0-ra nyertek, de a görögök e csatavesztést körülbelül olyan hőstettként tartják számon, mint a thermopülait, időszámításunk előtt 480-ból. Így aztán Puskás Ferenc híre, neve is vetekszik a spártai hadvezérével, Leónidaszéval, ennek ismét tanújelét kaptuk.
Az athéni városházán hétfő délután ünnepélyes keretek között megnyitották a Puskás-relikviákból összeállított kiállítást – magyar részről Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára mondott alkalomhoz illő, emelkedett beszédet –, amely egyebek között a helsinki olimpiai aranyérmet és a Real Madriddal nyert három BEK-serleget is közszemlére teszi. Este pedig a Panathinaikosz stadionjában felavatták a Puskás Ferenc athéni sikereit hirdető emléktáblát, rajta Domonkos Béla szobrászművész domborművével. A ’71-es csodacsapat játékosait Orbán Viktor magyar miniszterelnök a pálya gyepén üdvözölte, emlékérmet adott át nekik, majd köszöntőjében úgy fogalmazott: ,,Sztárok jönnek, sztárok mennek. Kérdés, Puskás Ferenc miért nem tűnt el, miért hagyott ilyen mély nyomot mindenhol. Én, aki személyesen ismertem őt, biztos vagyok benne, hogy nem a tehetsége miatt, hanem azért, mert szerette és szolgálta az embereket. Szolgálta önöket, a Panathinaikosz csapatát is.” A szép számú közönség tapsa akkor erősödött fel leginkább, amikor Orbán Viktor megköszönte az athéniaknak, hogy akkor fogadták be Puskás Ferencet, amikor a saját hazája nem fogadta be.
Puskás azonban napjainkban szerencsére már mindenkié, amint azt tegnap is tapasztaltuk, nem is magyar, hanem világörökség. (Az ünnepi alkalom a Pana és a Puskás Akadémia U17-es csapatainak mérkőzésével ért véget.)
