A Videoton fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte hazai pályán a Győrt a labdarúgó-NB I harmadik fordulójának szombati játéknapján, ezzel továbbra is százszázalékos.
A nagy meleg ellenére jó iramú első félidőt produkáltak a csapatok, amelyekben összesen 11 magyar válogatott labdarúgó futott ki kezdőként a gyepre. Videoton-kapufa, valamint a két kapu előtti helyzetek jelezték, hogy a három pontot szeretné mindkét fél. Az első félidő második felére fölénybe került a vendéggárda, majd egy partdobás után Pátkai révén a vezetést is megszerezte.
Fordulást követően nagyobb sebességre kapcsolt a Videoton, és egy kontra végén öngóllal egyenlített. A Győr nem sokkal később szép támadásból szerzett ismét vezetést, majd Juhász idénybeli harmadik fejesgólja után újra egyenlő lett az állás. A hazai találatot követően némileg megzavarodott a vendéggárda, így hamarosan újabb Videoton-gól következett. Változatos találkozón, nagy küzdelemben maradt százszázalékos a székesfehérvári csapat, miközben a Győr már második vereségét könyvelhette el az idényben.
Videoton FC – Győri ETO FC 3-2 (0-1)
Székesfehérvár, 3645 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Wolfe (59., öngól), Juhász R. (75.), Nikolics (83.), illetve Pátkai (42.), Rudolf (66.)
sárga lap: Vinícius (51.), Juhász R. (51.), Nikolics (54.), illetve Lang (67.), Priskin (71.), Kocic (89.)
Videoton:
Calatayud – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Sándor, Simon Á. (Feczesin 76.) – Gyurcsó, Kleinheisler (Trebotic 64.), Oliveira (Álvarez 70.) - Nikolics
Győr:
Kocic – Wolfe, Lipták, Lang, Völgyi – Varga R. (Andrics 80.), Pátkai, Kamber, Koltai (Kronaveter 46.) – Priskin, Rudolf
A harmadik fordulónak egy győzelemmel és egy vereséggel nekivágó Honvéd és a fővárosi fellépésre egy ponttal érkezett élvonalbeli újonc mérkőzése sokáig a várt forgatókönyv szerint zajlott: jobbára a vendéglátók kísérleteztek helyzetek kialakításával, a nyírségiek pedig inkább a védekezésre rendezkedtek be. Igazán nagy lehetőség ugyanakkor alig akadt, s félóra elteltével leginkább az ivószünet hozott érdemi változást a meccs képében.