Ez a meccs ugyanis már az elején elment, némi malíciával úgy is fogalmazhatunk, együttesünknek gyorsan sikerült „megnyugtató hátrányba” kerülnie. A júniusi világligán első amerikaiakat legutóbb ugyan Keszthelyiék Cegléden 10–9-re legyűrték, de Hanti-Manszijszkban más volt a módi. Csapatunk egyszer vezetett, 1–0-ra, de az első negyed végén 4–2-re, a másodikat követően 7–3-ra lépett meg az ellenfél, majd onnan 8–3-ra, 12–6-ra, úgyhogy ezúttal izgalomból szemernyi sem akadt.
Válogatottunk e 15–10-es vereséggel csoportja harmadik helyén végzett, és a pénteki negyeddöntőben a másik kvartett másodikjával találkozik. A papírforma alapján az oroszokkal vagy a kínaiakkal, ám ezt a vereség utáni pillanatokban Merész András szövetségi kapitány még nem tudhatta, ezért a sportági szövetség honlapjának nyilatkozva így értékelt: „Sajnos a második negyed elején elvesztettük a fonalat, akkor 7–2-re elmentek, onnan már nagyon nehéz volt az adok-kapokból valahogy jobban kijönni. Sok gólt kaptunk, többet, mint kellett volna, és azt kell mondjam, a játék minden elemében felülmúltak bennünket az amerikaiak. Jelenleg ebben az állapotában a csapatban nincs több. Már a Világkupa előtt jeleztem, hogy az amerikaiak és az ausztrálok ide készültek, ami látszott már Cegléden és Hajdúszoboszlón is. Most meg nagyon látszott. Még nem tudni, ki lesz az ellenfél a négy közé jutásért, nyilván nyerni szeretnénk, minden attól függ, mennyire tudjuk a saját játékunkat játszani.”
Valóban, ne feledjük, a mieink júliusban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepeltek, ahol az amerikaiak és az ausztrálok értelemszerűen nem. Ettől persze még a negyeddöntőt minden további nélkül meg lehetne nyerni – hiszen csapatunk jó szokása, hogy a négy közé rendre bejut a világversenyeken. Igaz, onnan tovább már nem, de egyelőre nem is ez a feladat.

Gulyás Gergely: Ukrajna csatlakozásának árát Magyarország fizetné meg