Szombaton érem nélkül maradtak versenyzőink Nankingban, vasárnap viszont bőven bepótolták a mulasztást, sorban meneteltek a dobogóra. Fájdalom, hogy a legfelső fokára egyikük sem jutott fel. Pedig az atlétikai versenyeken legalább egy arannyal számoltunk. Korosztályában Halász Bence (nyitóképünkön), a szombathelyi Dobó SE 17 éves versenyzője, olimpiai és immár kétszeres Európa-bajnokunk, Pars Krisztián klubtársa az ötkilós kalapáccsal 87,16 méterrel világcsúcstartó, idén májusban dobta Bakuban (Parsék 7,26 kg-os szerrel dobnak), és csütörtökön Nankingban a selejtezőben nagyon elkalapálta a mezőnyt. Akkor 83,68 méterre hajította a szert, a mögötte második egyiptomi versenyző 77,51-ig jutott. Halász keze azonban a döntőben megremegett, két érvénytelen kísérlettel kezdett, majd 81,44-et, negyedikre, utolsóra pedig 81,90-et ért el. Ám a még csak 15 éves (!) ukrán Hlib Piszkunov a második sorozatban 82,65-öt dobott, ezzel megnyerte az ifjúsági olimpiát, Halász Bencének be kellett érnie az ezüsttel.
Női kalapácsvetésben a világranglista-vezető Bácskay Zsófia is aranyesélyes volt, ő a háromkilós kalapácsot idén már 73,97 méterre is eldobta, de ezúttal csak 67,35-ös eredményt ért el, amivel bronzérmes lett. A győztes kínai és az ezüstérmes ausztrál versenyző egyaránt 68,35-öt ért el, közöttük a második legjobb dobás döntött. Női magasugrásban Luterán Petra 181 cm-rel a negyedik helyen zárt.
Kajak-kenuban a kajakosok sprintversenyében, a speciális, nyolcas alakú pályán az egyenes kieséses lebonyolításban a fiúknál Mozgi Milán, a lányoknál Homonnai Luca is bejutott a döntőbe, ám ott mindketten alulmaradtak orosz és fehérorosz riválisukkal szemben. A fiú kajakosok döntőjéről készült felvétel megtekintése miatt hosszú ideig nem volt hivatalos eredmény. Mozgi minimális különbséggel kapott ki Sztaniszlav Dajnekától, aki azonban úgy tűnt, a cél előtt borult be a vízbe, így nem teljesítette a pályát. A felvétel elemzése után azonban kiderült, a fehérorosz hivatalosan is célba ért, így Mozgi, aki négy tizeddel maradt el tőle, az ezüstérmet vehette át. Ezüstérmes lett a tornász Kardos Botond is korláton az után, hogy az egyéni összetettben hajszállal szorult le a dobogóról. Most pedig az arany múlt kevésen, versenyzőnk 14.016 pontot kapott, a győztes orosz Nyikita Nagornyij pedig 14.033-at – tizenhét ezred a különbség.
Kolera tombol a dél-szudáni térségben
