A Ferobox Event március 14-én, a ceglédi Gál József Városi Sportcsarnokban rendezi idei első profiökölvívó-gáláját, melynek főmérkőzésén a helyiek kedvence, Szellő Imre (4-0) lép ringkötelek közé. Az amatőrök között Eb-bronzérmes, olimpiai és vb-5. cirkálósúlyú kiválóság eredetileg a magyar bajnoki övét tette volna kockára Bozai Gyula ellen, de a kihívó egy hete súlyos csigolyasérülést szenvedett, így kénytelen volt lemondani a párharcot.
Helyettesét külföldön kereste a hazai istálló, s meg is találta Szalva Jomardasvili (mérlege 40-11-2) személyében. A 28 éves grúz nem ismeretlen itthon sem, hiszen ő volt Erdei „Madár” Zsolt ellenfele legendánk tavalyi búcsúmérkőzésén, s küzdőképességét tíz meneten át bizonyította, igaz, egy kategóriával lejjebb, cirkáló- helyett félnehézsúlyban. Legutóbbi két mérkőzésén kiütéssel diadalmaskodott és egy ugyancsak tízmenetes, március végi angliai meccsre készült. Eddigi utolsó vereségét Belgiumban szenvedte el tavaly karácsonykor:
Szellő így értékelte az új riválist: „Minden ellenfelemet megnézem lehetőség szerint, Jomardasvili esetében is így tettem. A grúz jó küzdő, megy előre, amíg viszi a szíve. Várhatóan remek küzdelem lesz, és mivel komoly edzésmunka van mögöttem, természetesen bízom a győzelmemben. Szeretném kiszolgálni úgy a ceglédi közönséget, mint a tévé előtt ülőket, és egy idő előtti befejezést sem tartok kizártnak!”
Miután Szellő március 14-én számára duplán hazai pályán bizonyíthat, felfokozott izgalommal várja, hogy profiként ötödik alkalommal szorítóba hívják. „Annál nagyobb motivációt nem is kaphat egy sportoló, mint hogy a saját városában, a saját közönsége előtt mutathatja be tudását” – jelentette ki a cirkálósúly hazai legjobbja. „Köszönöm Rácz Félixnek és Bertók Róbertnek, hogy mindezt lehetővé teszik számomra, s abban reménykedem, nem először és utoljára adatik meg ez az élmény.”
A Pest megyei városban ringbe lép még a félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán „Golyó” Zsolt (8-0) és a WBO világszervezet kispehelysúlyú Európa-bajnoka, Bedák Zsolt (23-1) is. A ceglédi Gál József Sportcsarnokban zajló eseményre a belépőjegyeket a helyszínen, valamint a www.budopest.hu oldalon lehet megvásárolni, a Duna TV 21.25-től élőben közvetíti a mérkőzéseket.