Nem Gyarmati Panka volt az egyetlen érintett, a teljes osztrák és finn csapat, valamint egy kanadai lány ugyanígy járt. A szlovákok és a csehek a lassú utasfelvétel miatt már a gépet is lekésték, viszont így ők jártak jobban, mert másnap a csomagjaikkal együtt utazhattak, és volt mivel versenyezniük. Gyarmatiék megpróbáltak kölcsönzött deszkákkal csúszni, de az első edzésen látszott, hogy ezek alkalmatlanok a versenyzésre. A magyar lánynak így osztrák társaival együtt végig kellett néznie, ahogyan a többiek az értékes világkupapontokért küzdenek. Gyarmati Panka a világbajnoki hatodik és a stonehami negyedik helye után önbizalommal telve érkezett Park Citybe. A versenyt követően a negyedikről a nyolcadik helyre csúszott vissza a Nemzetközi Síszövetség (FIS) slopestyle-világkupa pontversenyében.
Pajor Ágnes, a Magyar Snowboard Szövetség főtitkára elmondta, hogy információi szerint az osztrák szövetség jogi stábja már vizsgálja a kártérítésre vonatkozó jogi lépések lehetőségét. Gyarmati Panka beszámolója is megerősíti, hogy már a helyszínen jelezték kártérítési igényüket.
„A finneknek és az egész osztrák csapatnak nem jöttek meg a csomagjai. Sajnos így nem tudtunk csúszni, és persze idegesek voltunk a várakozás miatt. Benyújtottuk a kártérítési igényünket, meglátjuk, mi lesz. Persze vehettünk pár ruhadarabot, azt biztosan ki fogják fizetni. Egyébként mindenki átérezte, hogy mi mindent buktunk el, kedvesek voltak, de kérdés, hogy lesz-e valami a kártérítésből.”
Gyarmati Panka időközben visszaérkezett Ausztriába, ahol az utolsó versenyeire készül. A hazaút sem volt éppen zökkenőmentes, ráadásul a folytatásban is elég sűrű program vár rá. „Megint kellett két napot a csomagra várni, ami bosszantott, hiszen nagyon kellene edzenem. Idén még nem sikerült, csak versenyen voltam vagy rehabon. Spindleruv azért lesz nehéz, mert a slopestyle-pálya elején van egy félcső, én pedig két éve félcsöveztem utoljára. A másik, hogy kevesebb lesz az edzésidőm, mert ugyanekkor van egy meghívásos versenyem Flachauban, a Spring Battle, amelyen mindenképpen szeretnék indulni. Így egyiken sem tudok végig ott lenni, de mindkettőn versenyezhetek. Nem lesz könnyű, hiszen a Spring Battle után hétórányi autózás és másnap már edzés vár rám Csehországban.”
A hódeszka-FIS-világkupa utolsó slopestyle-versenye a csehországi Spindleruv Mlynben lesz, március 14-én. Gyarmati Panka ezt közvetlenül megelőzően a flachaui Spring Battle versenyen indul, melyet egyik támogatója, a flachaui Absolut Park rendez.