Németország:
Bild: „A Nico Rosberget faképnél hagyó Hamilton mellett még a Terminátor is kicsinek tűnt. A szabadulóművész Sebastian Vettel harmadik helye felér egy győzelemmel. Csak a csapatfőnök bosszankodott.”
Stuttgarter Zeitung: „Hamilton ismét világbajnok teljesítményt nyújtott.”
Die Welt: „Vettel újra mosolyog. Hamilton és Rosberg elérhetetlen volt Melbourne-ben az új Ferrari-sztár számára, de a nyitány ígéretesebb volt, mint Michael Schumacheré 1996-ban.”
Olaszország:
La Gazzetta dello Sport: „A Ferrari mérsékelten elégedett lehet, Vettel dobogós helye bizakodásra adhat okot – de többre nem. Vajon tényleg visszatért a Ferrari? A válasz: nem. Annyit állapíthatunk csak meg, hogy a Ferrarinál megtörtént az irányváltás, és megpróbált főszereplőként versenyezni.”
Corriere dello Sport: „A Ferrari és Vettel a Mercedes ellenfele. A maranellóiak fejjel a hűtőszekrényben és lábbal a sütőben jönnek vissza Melbourne-ből, ahol arról próbáltak meggyőződni, hogy megfelelő hőfokon vannak-e. Nem nagy okosság kijelenteni, hogy hosszú út áll még előttük – ahogy az istálló képviselői egész télen hangoztatták.”
Franciaország:
Le Parisien: „Hamilton ott folytatta 2015-ben, ahol 2014-ben abbahagyta: magasba emelt karokkal a dobogó tetején.”
Le Figaro: „A várt erődemonstráció: a Mercedes uralta a szezon előtti teszteket, remekelt az időmérőn és simán nyerte az idénynyitó futamot. Úgy tűnik, ez a szezon is Hamilton és Rosberg párbajára korlátozódik.”
Anglia:
Guardian: „Hamilton megmutatta Rosbergnek, hogy ki a főnök. Az Albert Parkban bemutatott sétagaloppal szertefoszlatta német csapattársának reményeit.”
Telegraph: „Hamilton, az F1 vitathatatlan főnöke gépies precizitással kapcsolta ki ellenfeleit: pole pozíció, leggyorsabb kör, kockás zászló, feladat teljesítve.”
Sun: „Ugyanott folytatja! Hamilton sikere és Rosberg második helye volt egyedül biztos Ausztráliában. Hamilton 34. futamgyőzelme volt egyben talán a legkönnyebb is.”
Ausztrália:
Herald Sun: „Mercules. Az F1 erős embere távol tartotta Rosberget, mögöttük összeroppant a mezőny.”
The Age: „Ha a melbourne-i szezonrajt bokszmérkőzés lett volna, a bíró már az első menetben véget vetett volna neki, olyan fölényben volt Hamilton és Rosberg. Ha pedig junior futballmeccs lett volna, akkor a sokkal gyengébb csapat érzelmeire való tekintettel fújták volna le.”
India:
Hindustan Times: „Új szezon, régi történet.”
Times of India: „Lewis villámrajtja.”