Nem indult zökkenőmentesen a Bukarest új uszodájában rendezett Világliga-selejtező, és még tétje is volt számunkra. A kommandósok erdejében megkezdődött 4×8 percet Tiberiu Negrean gólja nyitotta, de Varga Dénes és Erdélyi Balázs is hiába volt pontos, 2–2-vel úsztak vissza a felek az alapvonalra. Pedig ekkor már jól tudtuk, muszáj lenne ez a 3 pont, ugyanis a görögök biztos esélyesei a szlovákok elleni másik csoportmeccsnek, ez pedig még csoportelső helyünket is veszélyeztette.
A második negyedben aztán beindult a Benedek-féle „fekete sereg” hengere. 8 perc alatt öt vendéggól esett úgy, hogy egyetlen román válasz érkezett a záporra. A mérkőzés eme terminusában a védekezés makulátlanul működött (nem úgy, mint a legutóbbi, Szlovákia elleni mérkőzésen, amit alig nyertünk, csak 13–12-re ), elöl pedig Vámos Márton maradt rendszeresen őrizetlenül a jobb oldalon.
Azért szerencsére nem kell egyetlen játékos nyakába tennie a románoknak a magyar csapat fölényét, ugyanis a találkozó végéig nem kevesebb, mint 8 magyar mezőnyjátékos volt eredményes, közülük is Erdélyi Balázs és Vámos Márton 3-3-szor, Hosnyánszky Norbert 2-szer.
A románok számára nem volt ez egy vidám délután, a szomszédban küszködő futballcsapat, a Dinamo ugyanekkor simán kikapott a Concordia Chiajnától.
Benedek Tibor csapata ezzel 15 pontos és őrzi vezető helyét a Világliga-selejtező A jelű kvartettjében.
IV. NEGYED
8. perc: Nagy Viktor hihetetlenül véd. A duda megszólal, ki tudja miért. Az utolsó perc jön. Ostrom alatt a 10 gólos különbség. De marad a kilenc, 14–5-re, nagyon magabiztosan, helyenként demoralizálóan játszott a magyar férfivízilabda-válogatott bukaresti Világliga-selejtezőjén.
7. perc: Benedek Tibor időt kér a 10 gólos különbség kialakításáért. A román kezektől most csak kapufára telik. Emberelőnybe kerülünk gyorsan, de Angyal figyelmetlen a centerpassz alkalmával.
6. perc: Erdélyi Balázs meglövi a meccs gólját a felhők közül 5–14!
5. perc: Hosnyánszky Norbertre jön ki a gyorsítós figura, 5–12. A perc végére még jut egy magyar emberelőnyös gól, Hosi tálal Erdélyi Balázshoz, aki kegyetlenül pattint. 5–13.
4. perc: Gheorghe használja ki, hogy Német Toni ütése után emberelőnybe kerül Románia. 5–11.
3. perc: Cserélnek a románok, közben megy az idő, ezért a román kapitány időt kér, hogy legalább felérjenek a magyar kapuig
2. perc: Vámos Márton a fő haszonélvezője Nagy Viktor védésének. Ahogy hozzá kerül a labda, és látja, nincs rá védő, a kapus szeme közé lövi a 11. magyar gólt. 4–11.
1. perc: Negrean megelőzi Vámos Mártont, talán víz alá is viszi a labdát ráúszásnál Hátul Varga Dénes blokkol. Elöl pedig a messzeségből lő kapufát pár másodperccel később.
III. NEGYED
A második és a harmadik negyedben parádés védekezést mutatott be a magyar válogatott, összesen kétszer kellett a hálójába nyúlnia Nagy Viktornak. Hat góllal vezetünk az új bukaresti uszodában, a szomszédos stadionból is csak rossz hírek érkeznek. A kommandósok jelenléte viszont aligha indokolt.
8. perc: Jöjjön az utolsó perc! Az időkérés után gyorsan elrontjuk a bírók szerint, Nagy Viktornak pedig azonnal védenie is kell. Az utolsó másodpercekre emberelőnybe kerülnek a hazaiak, de kapusunk a helyén van, és ezúttal a duda is megszólal. Igaz, késik egy kicsit. 4–10 az utolsó 8 perc előtt.
7. perc: Hosnyánszky Norbert kicsit nagyképűen, de szorongatott helyzetben egy svédcsavarra is elszánja magát. Szabálytalankodnak vele szemben, de abból sem jövünk ki jobban. Benedek Tibor időt kér. A Dinamo Bucuresti közben megkapja második gólját a szomszéd stadionban.
6. perc: Gólt kapunk Rég volt ilyen. 4–9. Aztán Varga Dénes oszt a falba egy passzt Hosnyánszky Norbertnak, aki visszateszi a 6-os különbséget. 4–10.
5. perc: Német Toni centerből cselesen pöccint, kapufa.
4. perc: Szegény románok Egész egyszerűen Nagy Viktor kapus szedi le a passzt egy emberelőnyös támadásnál. Elöl most belefér egy nagy figyelmetlenség is, ziccerhiba formájában.
3. perc: Salamon Ferenc most elöl remekel, 3–9! Román időkérés.
2. perc: Salamon Ferenc kiválóan leolvas egy román lövést, emberhátrányban maradunk megint kapott gól nélkül. Bravó!
1. perc: A hagyományok szerint – pontatlan magyar támadással kezdődik a negyed. Aztán helyreáll a rend, Manhercz Krisztián bal egyes pozícióból 8–3-ra alakítja az állást.
II. NEGYED
A második negyed igazi magyaros vízilabdát hozott, beindult a magyar henger, Vámos Márton a hátára vette a válogatottat. Jól használjuk ki az emberelőnyöket. Úgy tűnik, nem lesz nagy fordulat a mérkőzésen, de szép magyar gólokért azért szoríthatunk. Hátra azért ne dőljünk, Szlovákia ellen majdnem ráfáztunk a 4. selejtezőfordulóban, amikor csak 13–12-re győztünk. A mérkőzés szomszédságában a Dinamo Bucuresti vesztésre áll a Concordia Chiajna ellen. Nem egy jó nap ez a románoknak A félidőben 3–7, vezetünk. A Vlv.hu tudósítása szerint rengeteg kommandós van az uszodában.
8. perc: Német Toni jön hátrébb a védőtől, gólt lő (3–6), majd labdaszerzés után Erdélyi Balázs is betalál! 3–7. Már 5–1 a negyedben!
7. perc: Vámos Márton kanyarodik vissza, üresen hagyják, belövi! 2–5! A gólszerző pihenhet, kiállítják, Cosmin Radu pedig gólra váltja az előnyt. 3–5.
6. perc: Emberhátrányban véd megint Nagy Viktor! Elöl Hárai Balázst majdnem megfojtják, de centerből gólt lő, belefújnak Kisvártatva a kapkodó románok kezéről Nagy Viktoréba kerül a labda.
5. perc: Végre kapunk egy emberelőnyt, csak bátrabban kell előre Vámos Márton gólt szerez, 2-vel megyünk! 2–4.
4. perc: Benedek Tibor időkérése után folytatódhat a játék.
3. perc: Elöl Varga Dénes lő kapufát. Az ellentámadás után Manhercz és Decker oldja meg hátul, de hiába úszunk fel villámgyorsan, román kontra jön, Német Toni volt a vétkes, az orosz és a francia bíró egyaránt észrevette.
2. perc: Angyalt kiállítják, Nagy Viktor iszonyatosan nagyot véd.
1. perc: Megvan ráúszásnál a labda, Német Toni harcol ki emberelőnyt. Egy folyamatosan gyorsított támadás végén Varga Dániel szerzi meg a magyar válogatott vezető gólját. 2–3.
I. NEGYED
Tapogatóznak a felek az új bukaresti uszodában, támadásban egyelőre sok a pontatlanság magyar oldalon, a hazaiak viszont bátrak és eredményesek is. 2–2 az állás.
8. perc: 5 másodperccel a negyed vége előtt eltotojázunk egy támadást. Az uszodában sok a technikai bonyodalom. Az óra nem működik rendesen, az új uszodában pedig a negyed végén nem szólalt meg a dudaszó. Sebaj.
6. perc: Ügyetlenül ellóbálnak egy emberelőnyös támadást a hazaiak, jöhetünk! Varga Dénes nem lő eléggé a sarokra. Alexandru Ghiban viszont pontosan céloz úgy, hogy oda sem néz Szép gól, 2–2.
5. perc: A kivédekezett hátrány után mi kerülünk előnybe, Benedek Tibor azonnal időt kér. A kezeken megszárad a labda, Erdélyi Balázs a befejezőember, 1–2!
4. perc: Nagy Viktor szedi ki a rövid felsőből emberhátrányban
Román időkérés.
3. perc: Erdélyi Balázs védekezik jól, majd gyors indítás után Varga Dénes tisztán kapja a labdát, egyenlő! 1–1. A román támadás után Manhercz Krisztián szerez labdát.
2. perc: Varga Dániel kényszerül messziről lőni, szorosan védekeznek a fehér sapkás románok. Nincs gól. Deckert ki is küldik. A román emberelőnyt Tiberiu Negrean használja ki, 1–0.
1. perc: Miénk az első ráúszás, Varga Dénes emberelőnyből fölé puffant. A túloldalon román kapufa, Nagy Viktor megköszönheti a kapufának.
0. perc: korábbi Világliga-összecsapásunkon 20–10-re nyertünk a román tinigárda ellen, azóta Románia csapata alaposan megerősödött. Lehetséges, hogy a meccs folyamán nő majd meg a szurkolótábor lélekszáma, ugyanis a szomszédos DInamo-stadionban hamarosan véget ér a futballcsapat mérkőzése.
Bukarestbe utazott a magyar férfivízilabda-válogatott, hogy megmérkőzzön Romániával a Világliga selejtezőkörében. A mérkőzés tétje a presztízsen túl az, hogy megerősítjük-e csoportelső helyünket (12 pont) a görögökkel (9 pont) szemben a Világliga A jelű négyesében, ahol a három nevezett egyleten kívül még a legtöbbször gyengécske Szlovákia szerepel (azért ne feledjük, legutóbb Szlovákiában csak 13–12-re nyert a magyar csapat). Mai ellenfelünknek 2, északi szomszédunknak 1 pontja van, a mérkőzést percről percre követjük az MNO-n! Tartsanak velünk!
A magyar csapat
Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok)
Angyal Dániel, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Német Toni, Salamon Ferenc, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok)