A júniusi, bakui Európai Játékokon karatéban csak egyéni versenyszámokat rendeznek. A férfiaknál és nőknél is katában (formagyakorlat) és az öt-öt kumite (küzdelem) súlycsoportban zajlik majd a versengés, valamennyi kategóriában nyolc versenyzővel. A kvalifikációhoz az isztambuli Eb-n az első hatban kell végezni, ami azt jelenti, hogy a döntők és a bronzmérkőzések résztvevői biztosítják helyüket az Európai Játékokon. (Bakuban ezenkívül egy helyet kap a rendező azeri versenyzők, a fennmaradó utolsó helyről pedig „szabad kártyás” alapon döntenek.)
– Nagy várakozással tekintünk a különleges Európa-bajnokság elé – mondta el Ruzsinszki György, a felnőtt válogatott edzője. – Az edzőtáborban jó formát mutattak a válogatott tagjai, megfelelő volt a hangulat és a versenyzők hozzáállása is. Bízunk benne, hogy a felkészülés során gyakoroltakat Isztambulban sikerül pontokra és továbbjutásokra váltani. Cél a korábban kitűzött két kvalifikációs hely, és reméljük, hogy ezek éremszerzéssel párosulnak, emellett a csapatoktól is jó szereplést várunk. Nem szívesen emelek ki senkit, de azért az elmondható, hogy Tadissi Martial hosszú ideje stabilan jó teljesítményt nyújt, akárcsak az idén az U21-es korosztályban Európa-bajnokságot nyert Hárspataki Gábor. A nőknél az indulók között van az elmúlt időszak sikerkovácsai közül Tóth Beatrix és Bartha Nikola, de a válogatott valamennyi tagjában is benne van a kvalifikáció esélye.
A magyar Eb-csapat:
kata: férfiak: Nagy Botond, nők: Sterck Laura
kumite: férfiak: 60 kg: Hübner András, 67 kg: Tadissi Martial (nyitóképünkön), 75 kg: Hárspataki Gábor, 84 kg: Höning Alexander; nők: 50 kg: Molnár Réka, 55 kg: Tóth Beatrix, 61 kg: Lassingleitner Fruzsina, +68 kg: Bartha Nikola. Férfi csapat: Hárspataki Gábor, Höning Alexander, Höning Dávid, Koburger Soma, Szegedi Döme, Tadissi Martial, Virág András. Női csapat: Bartha Nikola, Lassingleitner Fruzsina, Molnár Réka, Tóth Beatrix