Hatalmas iramban kezdődött az összecsapás és egy megpattanó lövéssel hamar vezetést szereztek a bécsiek, de előtte is volt már ziccerük. A Volán ezt követően nem tudta kihasználni emberelőnyét, majd miután kiegészült, a Vienna támadott többet. A vendéggól után a hazaiak időt kértek és kapust cseréltek. A zavar nem szűnt meg, és az emberhátrányból kiegészülő bécsiek megint betaláltak egy kontrából. A szünet előtt létszámfölényben tovább növelte előnyét a bécsi csapat, így a Capitals tulajdonképpen egy harmad alatt eldöntötte a meccset.
Mindent egy lapra feltéve támadott a Volán, melynek eredményeként Kóger hamar szépített. Szinte egykapuzott a magyar csapat, hősiesen védekezett az ellenfél, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, kétszer pedig kettős emberelőnyben sem sikerült faragni a hátrányból.
A záró harmadban is nagy elánnal rohamozott a magyar együttes, de csak szépítésre futotta az erejéből, a hajrában pedig kapusát lehozva újabb gólt kapott.
EBEL, negyeddöntő, 5.mérkőzés:
Fehérvár AV19 – Vienna Capitals (osztrák) 2-5 (0-4, 1-0, 1-1)
gól: Kóger (22.), Wehrs (49.), illetve Rotter (5.), Magowan (13.), Watkins (15.), Iberer (19., 59.)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Vienna javára.