Túlzás lenne a szerencse kegyeltjének tekinteni Módos Pétert, hiszen birkózó-pályafutását folyamatosan súlyos sérülések szegélyezték. Ehhez képest kész csoda – s mindent elmond tehetségéről, elhivatottságáról –, hogy így is olimpiai és világbajnoki bronz-, valamint Eb-ezüst- és bronzérmet szerzett.
Legutóbb múlt vasárnap a szombathelyi Birkózó Magyar Nagydíjon – ahol tavaly a könyöke ugrott ki – érte a balsors, vezető pozícióban a többször műtött bal válla adta meg magát.
Struhács György szakágvezető már akkor jelezte, rosszat jelent egy ilyen rendszeres sérülés, de a pontos diagnózishoz meg kellett várni az mr-vizsgálatot és az orvosi konzultációt. Miután ez megtörtént, beszéltünk a Kertvárosi SE kiválóságával, aki érdeklődésünkre közölte: „Béres doktor megnézett, és kiderült, hogy sajnos megint meg kell műteni a bal vállamat, immár negyedszer. Remélem, minél hamarabb sor kerül rá, egy vagy két héten belül. Az ízületi gyűrű széle teljesen elkopott, ezért járkál ki-be a vállam. Az operáció után három hónapig semmit sem csinálhatok, utána kezdhetek vele újra mozogni, ez a versenyzés szempontjából legalább fél év kihagyást jelent. A szeptemberi vb-nek tehát annyi, ez az év már elment.”
Az 59 kilós birkózó leghamarabb a jövő év eleji olimpiai kvalifikációs viadalokon léphet szőnyegre nemzetközi szinten, ha addigra össze tudja drótozni magát. „Megtört vagyok, mert megint közbejött egy sérülés, így a jól sikerült alapozás után ismét visszafelé haladok, nem előre. Szeretném folytatni a pályafutásomat, de reálisan nézem a dolgokat: ha a műtét és a lábadozás után sem lesz jó a vállam, akkor ki kell majd mondanom, hogy itt a vége.”
Struhács György így elemezte a 27 éves sportoló esélyeit: „Azt beszéltük meg Petivel, hogy miután újra edzhet, s látjuk, milyen állapotban van, hogyan viselkedik a válla, milyen a tömege, az ereje, akkor majd döntünk a jövőjéről.” A szakágvezető hozzátette, tapasztalatai szerint egy ilyen problémát követően körülbelül egy év kell, hogy a birkózó ismét versenyezhessen.