„Több nézőre számítottunk, de aki eljött ide, a csarnokba, az felemelő és nagy sportértékű mérkőzéseket láthatott. Az újonc Borsos megállta a helyét a moldovaiak első számú játékosa ellen is, aki pedig látta a tegnapi páros több mint öt óráját, az tapasztalhatta, hogy milyen összetartó erő van a csapatban, és milyen mélységekből lehet visszajönni” – nyilatkozta az MTI-nek az Egyetemi Csarnokban Szűcs Lajos, hozzátéve: a nem élvonalbeli játékosok profi karrierjük alatt ritkán versenyeznek ilyen körülmények között.
Az MTSZ vezetője kifejtette: nagyon fiatal csapat indult el az úton Kuhárszky Zoltán kapitány irányítása alatt, aki elárulta, hogy a fiúk egész héten összetartóan viselkedtek, elfogadva a szakvezető döntéseit.
„Ez mindenképp jó előjel a jövőre nézve” – mondta az elnök, aki kitért a következő fordulóra is, amely júliusban esedékes a bosnyákok ellen: „Hamarosan meghirdetjük a jelentkezési lehetőséget annak a szabadtéri párharcnak a lebonyolítására. Szeretnénk akkor is közönségcsalogató meccseket játszani” – tette hozzá.