A magyarok vitték a pálmát a Vivicittán

Még Azerbajdzsánból, Bolíviából, Pakisztánból, Vietnamból és Costa Ricáról is érkeztek nevezések.

kn
2015. 04. 19. 12:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők vasárnapi hírlevele emlékeztet arra, hogy erre a távra már egy hónappal ezelőtt betelt a 8500 fős nevezési limit, így csaknem negyed órán át tartott, míg az utolsó futó is sorra került a rajtnál. Az idén először kétnapos fesztiválra 75 ország több mint 2000 futója érkezett Budapestre, a legtöbbjük a félmaratonon indult. Egészen távoli vidékekről is érkeztek nevezések, többek között Azerbajdzsánból, Bolíviából, Pakisztánból, Vietnamból, Bahreinből, Mexikóból, Kirgizisztánból, Palesztinából, Mongóliából, Üzbegisztánból és Costa Ricáról. A legtöbben Olaszországból (212), Angliából (153) és Németországból (148) jöttek a magyar fővárosba.

A mezőnyt Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke indította útnak. A félmaratonon az első hat kilométeren az érdi Bartos Dávid vezette a mezőnyt, de akkor a 42 éves Varga István utolérte 17 évvel fiatalabb ellenfelét, és attól kezdve nem engedett maga elé senkit.

„Kicsit féltem, mert hamar, már majd’ tíz perccel a rajt előtt beálltam a sorba, és bár nem merevedtem le, ennek ellenére az első két kilométert óvatosan kezdtem. A fordítóig hárman futottunk együtt, és bár nem robbantottam, a többiek nem tudták tartani a ritmust, így fokozatosan leszakítottam őket. A táv feléig viszonylag lazán ment, azonban a pesti oldal már nem volt könnyű menet: szembeszél fújt végig az Árpád hídig” – idézi a közlemény Varga Istvánt. Mint elmondta, amikor felért a hídra és visszanézett, akkor tudatosult benne, hogy nyerhet. Ez az első Viviccittán elért győzelme.

A nőknél a 2012-es maratoni magyar bajnok, a 44 éves taksonyi Merényi Tímea Krisztina a félmaraton Vivicittá-programba kerülése óta az eddigi legjobb idővel szerezte meg az első helyet. „Tavaly egy sérülés meghiúsította a rajtomat, így bár egy hete Rotterdamban egy maratont futottam és rettenetesen fáradt voltam, mégsem akartam kihagyni a Vivicittát” – mondta a győztes, aki nem futott még ezen a versenyen és egyfajta edzésként fogta fel a 21 kilométert. Felidézte, hogy egyik riválisa nagyot robbantott a rajtnál, de már az első kilométernél maga mögé tudta utasítani. A táv első felében is mindig akadt valaki, aki mögé fel tudott lépni.

„Sajnos éppen a rakparton maradtam egyedül. Meg is szenvedtem ezt a szakaszt, a lábam el is fáradt. A közönség végig velem volt, éreztem a biztatásukat. Az időeredményen még lehetne javítani, de így is rettenetesen örülök a győzelemnek, hiszen nem számítottam rá” – tette hozzá Merényi Tímea Krisztina.

1. Varga István (ELTE ADSK) 1:11:31 (óra)
2. Soós Dániel (BHSE) 1:12:04
3. Martin Chouteau (francia) 1:12:16

1. Merényi Tímea Krisztina (BHSE) 1:20:32 (óra)
2. Brassay Réka (VEDAC) 1:23:23
3. Rozsnyai Lilla (ELTE ADSK) 1:24:37

1. Lévai Endre (Budapest) 1:12:47 (óra)
2. Schober László (Budapest) 1:13:32
3. Juhász Tamás (Veresegyház) 1:26:23

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.