Dárdai ünnepelhet: megkapta a diplomáját

A válogatott szövetségi kapitánya sikeresen elvégezte a pro licences edzőképzési tanfolyamot.

2015. 05. 14. 20:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar szövetség honlapja szerint Dárdai tizenegy társához, köztük a válogatott stábtagjához, Sallói Istvánhoz hasonlóan Vági Mártontól, az MLSZ főtitkárától és Berzi Sándortól, az MLSZ alelnökétől vette át oklevelét. Az ünnepség után szinte azonnal visszarepült Berlinbe, és délután már edzést tartott a német élvonalban maradásért küzdő együttesének.

„Rengeteget tanultunk, Szalai László és stábja nagyon sok friss anyagot hozott és mutatott be nekünk” – mondta az átadón Dárdai Pál, aki valóban villámlátogatásra érkezett haza, hiszen a délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepséget követően azonnal repülőre ült, és délután 15.30-tól már a Hertha játékosainak tartott edzést Berlinben.

„Rengeteg gondolatébresztő foglalkozásunk volt, nekem sok mindenben segítettek a tanfolyamon tanultak munkám során. Örültem neki, hogy itt lehettem, és annak is, hogy egy nagyon jó csapattal együtt végezhettem el sikeresen a kurzust. Természetesen a képesítés is fontos, enélkül nem lehet dolgozni a profi világban, én azért lehettem edző Berlinben, mert tagja voltam a tanfolyamnak” – idézte a vezetőedzőt az MLSZ honlapja.

Dárdai Pál tavaly szeptemberben úgy vette át a válogatott vezetését, hogy még nem volt meg a pro licence, ám már akkor is hangsúlyozta, fontos célja, hogy sikeresen befejezze a tanfolyamot.

Az UEFA pro licencesek névsora: Dárdai Pál, Dobos Barna, Feczkó Tamás, Fórián Zsolt, Korolovszky György, Liszkay Dezső, Nikandish Hossein, Pacsi Bálint, Romanek János, Sallói István, Sárai György, Tóth Csaba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.