2013-ban a korosztályos vb-n adatott diadal mellett egyéniben győzött a felnőtt-Európa-bajnokságon is, 2014-ben aztán már az ág is húzta, komoly betegség, mononukleózis után a vb-n szalagszakadást szenvedett a térdében, meg kellett műteni a magyar női öttusa üdvöskéjét, Földházi Zsófiát.
Az ifjú kiválóság idén tért vissza a sportág vérkeringésébe, felvezetésképp megnyerte a Budapest-bajnokságot, majd utána készült interjúnkban jelezte, már azért is boldog, mert itt a tavasz. Azért tetézte az örömöt, hiszen nagyon kellemes meglepetésre a világkupa-sorozat harmadik állomásán, Rómában ezüstéremmel tért vissza a nemzetközi szintre.
Ezek után következett a kecskeméti vk-verseny, amelynek csütörtöki selejtezőjét vért izzadva élte csak túl. A szombati döntőben közepes vívás után nagyszerűen úszott és lovagolt, a nyolcadik helyről előretört az ötödikre, s a kombinált számnak 39 másodperces hátránnyal vágott neki az éllovas francia Élodie Clouvel mögött. Remek lövészettel és futással folyamatosan jött előre, s végül mindenkit megelőzve elsőként szakította át a célszalagot. A többi magyar közül Alekszejev Tamara 8., Kovács Sarolta 12., Ormándi Rebeka 31., Zs. Tóth Anna 34. lett.
A diadal után Földházi így nyilatkozott a hazai szövetség honlapján: „Már eleve az különleges volt, ahogy az utolsó pillanatban bejutottam a döntőbe. Nagy kő esett le a szívemről, de ez nem azt jelenti, hogy felszabadultan tudtam volna a döntőben versenyezni. A vívás nem is sikerült túl jól; volt már rosszabb és volt már jobb is, és nem mondom, hogy elégedett voltam az első tusa után. Folyamatosan jöttem fel innentől kezdve, és tulajdonképpen nagyon élveztem a versenyzést. Az úszás jól sikerült, a lovaglás meg egyenesen tökéletes volt. Mivel Rómához képest is egy hellyel előrébb álltam a kombinált szám előtt, tudtam, hogy meglehet az eredeti célkitűzés, tehát hogy bekerülhetek a legjobb hat közé. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült a verseny.” Ezután hozzátette, miért volt még inkább szerencsés a hazai pálya: „Fantasztikus érzés volt a szüleim és a nagymamám előtt versenyezni. A nagymamám akkor látott utoljára verseny közben, amikor az első megmérettetéseim egyikén leestem a lóról. Természetesen félt engem, de most nem volt miért izgulnia, mert jól sikerült a lovaglás nagyon.”
