Nem érezte, hogy nyomás nehezedett volna rá az amerikai nyílt bajnokságon, megpróbálta élvezni a versenyt, mert ez volt az utolsó junior-US Openje – mondta Gálfi Dalma a budapesti Park Tenisz Klubban rendezett szerdai sajtótájékoztatón. Megemlítette, hogy az első mérkőzése volt a legnehezebb, amelyet saját magának nehezített meg, a legkönnyebben a második alakult, majd fokozatosan belejött a játékba.
„A hazai versenyzővel vívott elődöntőben és döntőben is próbáltam kizárni, hogy amerikai ellen játszom. Azt nagyon élveztem, hogy amikor én értem el pontot, a kis magyar csapat, családtagjaim és rokonaim nagyon hangosak voltak, felülmúlták a hazai közönséget” – mondta Gálfi.
Beszélt arról is, hogy ünneplésre a helyszínen nem nyílt lehetőség, egyrészt mert a magyar küldöttség hazautazott, másrészt ő maga fáradt volt, és miután megnézte Roger Federer és Novak Dokovic döntőjét, lefeküdt pihenni. Itthon viszont a keddi hazaérkezés után méltó ünneplés fogadta, az utcájukban például molinóval köszöntötték a sportbarátok. Gálfi Dalma elismerte, hogy a párosban ezúttal rosszul játszott, ez okozta a Stollár Fannyal alkotott kettősük korai kiesését.
„Dalma fejlődése meccsről meccsre hihetetlen volt. Edzőtársammal, Barátosi Leventével próbáltuk azt sulykolni, hogy ha baj van, akkor se reklamáljon, ne foglalkozzon a külvilággal, hanem küzdjön” – mondta Temesvári Andrea, Gálfi edzője.
A kötetlen beszélgetés során Gálfi Dalma büszkén mondta el, hogy Martina Navratilova volt az első, aki gratulált neki, és Boris Becker is megölelte a sportág egykori sztárjai közül.
Szűcs Lajos, a teniszszövetség elnöke megemlítette, hogy a sportágfejlesztési program mellett nagy összefogás van Gálfi Dalma sikere mögött, amely egyesületi, szövetségi támogatással valósulhatott meg.
„Dalma számára most következik a felnőtté válás útja, a juniorsikerek után a nulláról kell kezdenie a nagyok között, ehhez kell majd nagy segítség és odafigyelés” – mondta az elnök.
Végezetül Gálfi Dalma arról beszélt, lehet, hogy egy-két juniorversenyen még elindul, ám mostantól a felnőttviadalok kerülnek fókuszba. Jelenleg 442. a ranglistán, legközelebbi célja, hogy a 300 közé kerüljön. Jövő szerdán Ausztráliába utazik, hogy megkezdje a pontgyűjtést. Távolabbi céljának a 100-ba kerülést jelölte meg, amit Temesvári Andrea azzal egészített ki: „azt szeretném, hogy Dalma nálam sikeresebb legyen”. Temesvári hetedik helyig jutott a világranglistán.