A lelke talán fájt, a szíve talán vérzett Csay Renátának, de az utolsó futószakaszon még volt ereje kiinteni az őt éltető nézőknek a győri maraton világbajnokságon. A sportág 15-szörös világbajnoka ekkor már vert helyzetben volt a cseh Anna Koziskovához képest, és ekkor már tisztában lehetett vele, hogy elúszott a várva várt győzelem, pályafutása 16. aranyérme. Riválisa az ötödik futószakasz előtt hihetetlen energiákat mozgósítva vette át tőle a vezetést, és olyan jól beosztotta erejét, hogy behozhatatlan előnyre tett szert. Hogy min múlott Csay sikere?
Talán az első körön, amikor megismételte a kenus Lakatos Zsanett és Takács Kincső pénteki hibáját, és a célzónán átevezve akart továbbhaladni. A versenybíróság ezért 15 másodpercre a büntetőzónába küldte Csayt, aki a második körben óriásit lapátolva zárkózott fel ismét az élbolyhoz. Ez az extra „mutatvány” pedig rengeteget kivett belőle, a nézők lelkesedése is belehajszolhatta őt abba, hogy gyakorlatilag eltaktikázta a versenyét. Ugyanakkor minden porcikájával megélte ezt a fantasztikus hangulatot, s a célban őszintén tudott mosolyogni és örülni az ezüstjének is.
„Tudok mosolyogni, de azért vegyes érzések kavarognak bennem – mondta Csay Renáta. – Nem az ezüstért jöttem, de ahogyan alakult a verseny, azt kell mondjam, ennek a második helynek is örülnöm kell. Volt olyan szakasza a versenynek, amikor úgy éreztem, le sem tudom majd evezni a távot, nagyon görcsöltek az izmaim, és azt még ki kell elemezni, hogy ez mitől lehetett. Hogy a tizenöt másodperces büntetésen múlt-e? Annyiban igen, hogy gyorsan zárkóztam fel, és a következő körre már viszonylag nagy előnyben szálltam ki a futószakaszon. Azt gondoltam, itt még jobban megnyomom, elmegyek a mezőnytől, de lehet, hogy még várnom kellett volna legalább egy kört. Bízom benne, hogy a párosra össze tudom szedni magam, mert szeretném a páromat és a magyar közönséget is megörvendeztetni egy arannyal.”
Kövér Mártonnak ez már szombaton sikerült, pályafutása során másodszor lett egyéni világbajnok, méghozzá egy nagyon taktikus, érett csata után. A világbajnokság előtt edzője, Martinkó Gábor még arról beszélt, hogy a robbanékonyság lesz, lehet a kulcsa ennek az aranynak. És így is lett. Kövér Márton végig fej fej melletti csatát folytatott a spanyol Manuel Antonio Camposszal, akit gyakorlatilag az utolsó kis körre, az utolsó egyenesre fordulva hagyott maga mögött.














