„Az a viadal már az összetett versenyzőkről és a csapatokról szól, nem a szerspecialistákról” – indokolta távolmaradását a jövő áprilisi, riói tesztversenytől Berki Krisztián az M1 aktuális csatornának telefonon. A tornász 11. lett kedvenc számának selejtezőjében a Glasgow-ban zajló világbajnokságon, így nem jutott a nyolcas fináléba, ahol dobogós helyen kellett volna végeznie a riói kvótához.
A magyar szövetség egyelőre nem kívánt állást foglalni Berki Krisztián ügyében, és majd csak a vb után foglalkozik a kérdéssel, egyúttal jelezte, a klasszis versenyző jelenleg harmadik számú tartalék a lólengés szombati döntőjében. Ott a magyar színeket Hídvégi Vid képviseli majd.
A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok Berki Krisztián pénteken kifejtette: noha háromból két olimpiáról lemaradt, mégis szerencsésnek érzi magát, mert amit tornászként elérhetett, az elérte, hiszen londoni aranyérmével megkoronázta a pályafutását.
Arról is beszélt, hogy hosszabb pihenőt tart, mert mentálisan, és fizikálisan is karrierje legnehezebb évén van túl, de folytatja pályafutását, és azt sem zárta ki, hogy a 2020-as tokiói játékokig versenyezni fog. Abbéli reményét is kifejezte, hogy addigra talán megváltozik a kvalifikációs rendszer, amely által már nem egyetlen 90 másodperces lehetősége lesz, hogy bebizonyítsa, ott a helye az olimpián.