Szép lassan megtelt a Millenáris színházterme szombat este hét felé, ahol a legismertebb magyar bokszpromóter, Rácz Félix rendezett egy újabb gálát. Az este főszereplői is ekkor még az előtérben fogadták vendégeiket, akik között egy borbély vélhetően éhen halt volna.
Amíg benn az előmeccseket vívták – feledhető találkozók voltak –, addig kinn folyt a sör és a sztorizás, ment a „tesókám” és az „adjál neki, csinálj torzót belőle” biztatás.
Odabent mindeközben megkezdődött az első olyan csata, amelyre többen mentek a nézőtér, mint a büfé felé; a Pintye Szabolcs – Duka Krisztián meccs volt, ám óriási csalódást okozott. Persze erről nem a végig fölényben bokszoló Pintye tehet, ugyanis Duka előbb a második menet után sérülés miatt feladta a találkozót, majd elkezdett pofákat vágni, és egy hatalmas ugrással hagyta el a szorítót.
„Na, ennek is maximum az agya lehet sérült” – jegyezte meg egy borízű hang a sötétből, mire azonnal érkezett a válasz: „Még jó, hogy svájci agysebészek is kijöttek a gálára.”
Szerencsére nem lett a párbeszédnek folytatása, mert a ringbe érkezett az amatőrök között Eb-bronzig jutó Darmos József, hogy lerendezze a számláját a nigériai származású, Magyarországon élő Ubah George ellen, akivel egy hónapja Szentesen össze-vissza verték egymást egy döntetlenre zárult küzdelemben. Most nem volt szó ilyenről, ugyanis Darmos tanult a múltkori hibájából, és az első menet közepén megrendítette ellenfelét, majd addig verte módszeresen, amíg a bíró be nem szüntette az egyenlőtlen csatát. Ubah előbb nagy nehezen magához tért, majd hasonló nehézséggel fogta fel, hogy leléptették. Ahogy leesett a szomorú vég számára, „habzó szájjal” tiltakozni kezdett, majd az eredményhirdetés előtt elhagyta a ringet.
Hab a tortán, hogy a gála végén jött a hír, megóvta a meccset. Úgy tűnik, mégsem tisztult ki teljesen
Ami ezután következett, azt szinte lehetetlen szavakba önteni. A cirkálósúlyú bajnoki kvalifikációnak titulált meccs – hogy ez mit jelent, nehezen magyarázható – tán az idei esztendő legszórakoztatóbb ringháborúja volt, amelyet magyar gálán látni lehetett. Bozai Gyula és Tóth Tamás igazi népbunyót produkált, amelyre igencsak vevő volt a publikum. A két sportoló fáradhatatlanul ütötte-verte egymást – a védekezést még hírből sem ismerte egyikük sem –, a nézőtér szinte felrobbant a csata vége felé: megközelítőleg egyformán kiabálták bele a levegőbe az „Adjál neki, Tomikám!” biztatást, mint a „Ne kíméld a fejét, Gyula!” „taktikai utasítást”. Rácz Félix is ráérzett, hogy ez kell a népnek, és mielőtt kihirdették a végeredményt – döntetlen lett az igazságos ítélet – a menedzser mindkét bunyósnak felemelte a gázsiját.
„Ezt még én is élveztem” – jelentette ki mosolyogva Erdei Zsolt, korábbi profi világbajnok, s annyit hozzátett: Tóth többet ütött, de Bozai energikusabb, így a végeredmény igazságos.
Bemutatkozott a profik között a korábbi amatőr válogatott Harcsa Norbert is, és bebizonyította, hogy nemcsak posztolgatni tud a legnépszerűbb közösségi oldalon, hanem bokszolni is. Ellenfele, Penge – na nem a vámpírvadász Wesley Snipes, hanem a cseh Bronislav Kubín – annyira túlpörgött, hogy azt sem tudta, hány menetre írták ki a találkozót. Persze lehet, az zavarta meg, hogy Harcsa kétszer is lecsapta, mint azt a bizonyos taxiórát, így amikor már véget ért a találkozó a negyedik menet után – ennyire írták ki –, a ringsarkával hatalmas lelkesedéssel készült a folytatásra, amikor a ringbíró szólt, nincs tovább. Harcsa végül simán nyert, de ha a profik között sikeres akar lenni, bizony erőnlétileg bőven van hova fejlődnie.
„Óriási élmény volt ennyi ismerős és barát előtt kötelek közé lépni. Sok tiszta találatom volt, de javítanom kell az ütéspontosságomon és a kondíciómon, hogy később jöjjenek a kiütések. Ha ezeket rendbe teszem, sokra vihetem a profik között” – értékelt meglehetősen helyes önértékeléssel a debütáló Harcsa.
Az idősebbek tán emlékeznek a Modern Hungária nevű formációra – Fenyő Miklós pénzkereseti lehetőségként létrehozott Modern Talking-utánzatára –, melynek egyik legnagyobb slágere az Elfújja a szél című sláger volt. Noha szerencsére a tegnapi főmeccsen egyik bunyós sem ezt választotta bevonuló zenéjének, a veretlen cirkálósúlyú Szellő Imre látványos győzelmét látva azonnal eszünkbe jutott a dal: ugyanis Szellő öt menetben elfújta argentin ellenfelét, Alejandro Valorit, aki kétszer is tesztelte a padló keménységét, mielőtt edzője bedobta a törölközőt.
„Most nincs bennem hiányérzet, annak ellenére mondom, hogy nem volt sétagalopp az összecsapás, hisz több alkalommal Valori is rendesen eltalált” – árulta el Szellő.
A gála végén, kifele jövet a Millenárisról egyet mindenképpen megállapíthattunk: kell a cirkusz a népnek, amit Rácz Félix gálái – a sportértékeken felül – mindenképpen biztosítanak. Csak annak a bizonyos borbélynak nem tud sehogy a kedvében járni
