Sötét napokról és rossz emberekről beszél az IAAF elnöke

Sebastian Coe szerint a szerdán kirobbant botrány miatt sötét időszakát éli a sportág.

MTI
2015. 11. 08. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 59 éves brit sportvezető a BBC Rádiónak adott interjújában elmondta: sokk, düh és szomorúság lett úrrá rajta, miután megtudta, hogy az elnöki posztot 1999 és idén augusztus között betöltő 82 éves Lamine Diack ellen korrupció és pénzmosás gyanújával nyomoznak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség feljelentése nyomán. Úgy fogalmazott: a nyári megválasztása másnapján beindított belső vizsgálatok most felgyorsulnak. Céljuk a sportág megtisztítása, illetve megtépázott hírnevének helyreállítása, de ezek a folyamatok hosszú időt vesznek majd igénybe.

„Ezek a sportágunk sötét napjai. A történtek elszántabbá tesznek, mint valaha. Célom, hogy újra megteremtsem az atlétika iránti bizalmat. Elhatároztam, hogy a kollégáimmal együtt újjáépítem és megújítom a sportágat, ez azonban eltart egy ideig” – magyarázta Coe.

A nemzetközi szövetség jelenlegi vezetője nyolc éven keresztül alelnökként tevékenykedett a szenegáli Lamine Diack elnöki időszakában, ennek ellenére az augusztusi megválasztása előtt hadüzenettel felérő nyilatkozatot tett a brit The Sunday Times napilapban, illetve a német ARD televízióban. Most azt hangoztatta, hogy nem volt tudomása azokról a cselekményekről, amelyek ezen a héten kerültek napvilágra, de tudja, hogy őt is kritizálni fogják azzal a periódussal összefüggésben.

„Ha ezek a vádak igazolják, hogy rossz emberek manipulálták a rendszert, akkor nekünk a fékek és ellensúlyok rendszerének segítségével biztosítanunk kell, hogy ilyen rossz emberek a jövőben ne kerülhessenek pozícióba. Elszámoltatható, felelős vezetésre van szükségünk.” – fogalmazott. Coe fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ez a korrupciós botrány teljesen más, mint amely a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget sújtja.

„A sportágunk szempontjából nagyon rossz pillanatban történt mindez, de nem menthetjük fel magunkat. A sportolók és az edzők teljes generációjára szükségünk van, hogy becsületes és tiszta versenyzőkkel ismét a csúcsra érhessünk” – mondta Sebastian Coe. Lamine Diack mellett egyelőre a fia, Papa Massata Diack, valamint további három sportvezető ellen zajlik vizsgálat, mert a gyanú szerint tudomásuk volt a Chicago Marathont háromszor megnyerő – de augusztusban három év két hónapra eltiltott, és győzelmeitől megfosztott – orosz Lilija Sobukova doppingvétségéről, de eltitkolták azt, ezzel megsértették a szervezet etikai kódexét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.