Valamit nagyon benézett Németh András, de talán nem csak ő. A Montenegró elleni találkozó előtt a szövetségi kapitány, több játékos és szakember is arról beszélt, hogy keddi ellenfelünk nagyjából olyan szintet képvisel, mint Szerbia. Déli szomszédunkat simán vertük, ők pedig ikszeltek Montenegróval, így a pályán mutatott teljesítmény alapján valósnak tűnt az előzetes várakozás. Mint utóbb kiderült, komolyan alábecsültük a „fekete hegyieket”.
Az első 8-10 percben egészen tűrhetően kézilabdáztunk, volt dinamika a játékunkban, Kiss Éva pedig megint stabilitást adott a kapuban. Aztán homokszem került a gépezetbe, ami rövid idő alatt tekintélyes méretűre dagadt. A félidő utolsó 20 percében 4 gólra voltunk képesek, miközben tizenkettőt kaptunk, ezzel csaknem minden reményünk el is szállt. Nehezen lehetett magyarázni ezt a teljesítményt. Sem az előző két csoportmeccsen, sem a pályán kívül nem volt jele annak, hogy ilyen összeomlást produkáljon a magyar válogatott.
Azzal, hogy a nehézbombázóinkat rizikós lövésekre kényszerítette a montenegrói fal, Barjaktarovics pedig simán kapkodta le a labdákat a lövőfolyosóban, gyakorlatilag meghalt a támadójátékunk. Bódi, Kovacsicz és Mayer 1-1 találatra volt képes, így viszont legfeljebb Kiss Éva szerezhetett volna gólt. Ő hátul egyébként védte, amit lehetett.
Nem tudni, mit mondott a szünetben Németh András, de valószínűleg nem azt, hogy az első percben szedjünk be két gólt. Megvolt a közte tíz, Dragan Adzic innentől kezdve kedvére forgathatta csapatát, jöhettek azok, akik eddig keveset játszottak a vébén. Edzőpartnerré silányultunk, de egy idő után – fájó kimondani – még annak is gyengék voltunk. Mehmedovics, Jaukovics és Bulatovics lábbal simán vert minket, de szélről és lerohanásból is könnyedén kaptuk a gólokat. A Kiss Évát váltó Bíró úgy védett 30 százalék körül, hogy csaknem 40 lövés ment a kapujára a második félidőben.
Még az emberelőnyökből is ők jöttek ki jobban, és ami a kapufáról sokszor befelé pattan, most az is kifelé jött. A ritkán látható összeomlást Németh András időkérése sem állította meg, a szövetségi kapitány a második félidőben már inkább pihentette Zácsikot és Tomorit.
