Bíró Attila: Tudtam, hogy képesek rá

Bíró Attila október óta készítette fizikailag és mentálisan a válogatottat a nagy dobásra.

– Amikor októberben átvette a női válogatott irányítását, látta maga előtt a győzelem pillanatát, látta maga előtt ezt a képet?
– Láttam és hittem is benne, mert tudtam, hogy ez a siker benne van a lányokban. Korábban, új-zélandi szövetségi kapitányként figyelemmel kísértem a magyar csapat szereplését, láttam a lányokat a barcelonai világbajnokságon, majd a budapesti Európa-bajnokságon és tavaly Kazanyban is, és éreztem, hogy bennük van a potenciál.

– Esetleg azt is felmérte, hogy mitől nem jön ki a nagy eredmény?
– Nyilván a szakmai stáb munkájába nem láttam bele, a hátteret nem ismertem. Csak azt érzékeltem, hogy hova lehet elhelyezni a lányokat, valójában ennek a csapatnak mindenki ellen van sansza. Erre készültünk Kínában, ezért haladtunk lépésről lépésre a világligában és a felkészülési tornán is. Aztán elérkezett a hollandok elleni első csoportmeccs, és hatalmas pofont kaptunk. Az benne van a pakliban, hogy a hollandok ellen vereséget szenved az ember, de az, ahogy kikaptunk, egyáltalán nem tetszett. Ekkor eszembe jutott, nehogy gödörbe kerüljünk...

– Nem kerültek, hiszen ettől kezdve minden meccsüket megnyerték. Mi volt a titka a nagy javulásnak?
– Szakmai oldalról jött a videoelemzés, a hibák kijavítása elméletben. De leginkább a mentális tréning, amelyben a másodedző, a kapusedző és Csernus Imre pszichológus vette a vállára a csapatot. Tudja, egy ilyen nagy torna egyik legfontosabb feladata, hogy két hétig megtartsd a tüzet, a hitet a játékosaidban, és szerencsére a görögök, majd az oroszok elleni győzelem meg is adta a tartást a csapatnak. Ekkor azért még nem jelentettem volna ki biztosan, hogy megnyerjük az Európa-bajnokságot, de éreztem, hogy képesek lehetünk eljutni az út végére.

– A vége már maga volt a tökéletesség, már ami a magyar csapat játékát illeti.
– Az elődöntőben az olaszok ellen már örömvízilabdát játszottunk, s megéreztem, hogy tényleg minden a helyére került. Az olasz mérkőzést követően úgy láttam, kezd eluralkodni rajtuk egyfajta eufória, ami a visszájára is fordulhatott volna, ezért igyekeztem ezt visszafogni. Próbáltam őket lazítani, október óta rengeteg görcsöt kellett feloldani a lányokban ahhoz, hogy igazán csapatként tudjanak működni.

– A döntő előtt hitte volna, hogy sikerül visszavágniuk az önbizalomtól duzzadó hollandoknak?
– Tudtam, hogy képesek rá. Képesek lesznek egy ilyen nagy sikerre. Igazi csapatként játszottak, példaértékű volt, ahogyan a hollandok két demoralizáló góljából is fel tudtak állni. Rendre kijöttek a holtpontokból, és elbírták azt is, hogy legjobbunk, Keszthelyi Rita nemhogy gólt nem tudott lőni, de úgy fogták, hogy szinte a kapura se tudott nézni. Mindig volt, aki az adott pillanatban továbbvitte a csapatot.

– Most mennyi pihenőt ad a lányoknak?
– Adnék nekik én időt, de jövő héten folytatódik a bajnokság, mindenki megy vissza a klubjába játszani. A riói olimpiáig vezető utat már megírtuk, most már csak szépen végig kell menni rajta.